Lépcső-terek

Szöveg: Moravánszky Ákos

Hogy mennyire nehéz a lépcső tárgyilagos, szigorúan építészetszerkezeti lényegénél maradni, mutatja Gábor László Épületszerkezettan tankönyve. Nem mondhatnám, hogy építészhallgatóként kedvenc olvasmányaim közé tartozott. Mégis, szokatlan, fekvő formátumával, sok lapozással dacoló, színes-védőborítós vászonkötésével, jól olvasható szedéstükrével és persze rengeteg ábrájával az egyik leggondosabban megtervezett tankönyvünk volt.
Nem csoda, hogy szinte az egyetlen, amely egyetemi jegyzeteim közül megmaradt a könyvtáramban – bár szinte csoda, hogy némi keresgélés után meg is találtam az első kötetet s benne a lépcsőkkel foglalkozó fejezetet. Építésztervező barátaim mondják, hogy a Gábor-könyvnek ez a lépcsőket tárgyaló része az, ami mai is jól használható, ellentétben mondjuk a födémekkel vagy a nyílászárókkal foglalkozó fejezetekkel.
Már a lépcső Gábor-féle definíciója is érzékletesebb a födémszerkezetekre vagy a nyílászárókra vonatkozó meghatározásoknál: „A lépcső a szintkülönbség-kiegyenlítés szerkezete: az egymás feletti emeleteket lépcső köti össze, az épület és környezete közötti magasságkülönbséget lépcső egyenlíti ki, a hegyoldali település egymás felett gyűrűző útjait haránt kapaszkodó lépcsős utcák közelítik meg, a táj, a kert különböző szintjeit gyakran lépcsők kapcsolják össze.” Nem mondhatnám, hogy irodalmi igényű mondat, mégis, különösen a hegyoldali település képének hirtelen felvillanása – amit még rajz is illusztrál – ritka momentuma az egyébként meglehetősen száraz szövegnek.
A lépcső különös módon ellenáll a teljesen objektív, tárgyilagos tárgyalásmódnak. Mint a könyv ábrái mutatják, nem csak „jellegzetes építészeti szerkezet”, hanem egyúttal tér is. A lépcsőt, mint szerkezetet az épület organizmusának egészében játszott szerepe határozza meg: „a szintkülönbség-kiegyenlítés eszköze”, idéztük a tankönyvből.