Segélykérés a margitszigeti romok megvédéséhez
Szöveg: Roth János
Budapest vezetése 1997-ben határozta el, hogy a margitszigeti kolostor évtizedek óta pusztuló romterületének szakszerű régészeti feltárását, majd a felújÃtását fontos értékvédelmi feladatává teszi. A kolostor romterülete Budapest egyik legjelentÅ‘sebb középkori épületegyüttesét jelenti. A felújÃtás elÅ‘zménye az 1937/38-as, Lux Géza tervei szerint megvalósult Romkert, amely az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusra készült el. A második világháború után is voltak kisebb feltárások, de a romok és környezetük gyorsan pusztulásnak indultak. A Lux-féle épÃtészeti megoldás az eltelt több mint fél évszázad alatt nem csak a háború és az idÅ‘ pusztÃtásai, hanem a műemlékvédelem korszerűbb megoldásai következtében is átértékelésre szorult. 2010-re kortárs koncepcióval, méltó módon helyreállÃtották a Romkertet, de a rekonstrukció a befejezés elÅ‘tt leállt, azóta az értékes leletanyag pusztul, a bemutatás hiányos. Budapest egyik legkedveltebb turisztikai célpontján, a Margitszigeten álló középkori maradványok ismét pusztulásnak indultak. A tanulmány ennek veszélyére hÃvja fel a figyelmet.