Batta Imre

„Mert valamennyi igazság egymásból következik, és kölcsönös kötelék tartja őket össze.”
René Descartes

Weininger Andor: Mechanikus színpad − absztrakt revü, 1923 után / Ceruza, akvarell, papír, 29 x 36,1 cm / MNG Budapest F 87.5

A Bauhaus a modern művészet fordulópontja. Előtte minden mű előkészület, utána minden mű eredmény. A németországi Weimarban 1919-ben megalapított művészeti iskolában fogalmazódik meg elsőként, hogy a művészetnek részt kell vennie a mérnöki szerkezetek és a tömegtermékek megformálásában.

A tömeggyártás művészeti feladatainak felvetését nem egyszerűen politikai célok, a tömegigény szociáldemokrata elismerése motiválta, hanem a művészet és a gyakorlat összekapcsolásának eszméje. Az iskola alig 14 évig működött, de a modern művészetet megváltoztató célkitűzést a tanárok és diákok, köztük Josef Albers, Breuer Marcel, Lyonel Feininger, Naum Gabo, Walter Gropius, Johannes Itten, Wassily Kandinsky, Paul Klee, Hannes Meyer, Moholy-Nagy László, Piet Mondrian, Ludwig Mies van der Rohe, Oskar Schlemmer és mások, többségük emigrációban, elterjesztették a világban.
A művészet létjogosultsága a mindennapok világában nem volt vita tárgya addig sem, de a művészi igényességgel megformált tárgyak körének kiterjesztése csak jóléti feladatnak számított. Elismerték, hogy a feltörekvő polgárságnak, és később a munkásosztálynak joga van szép tárgyakra, de a művészet hozzájárulását gazdasági és politikai kérdésnek tekintették, amely a művészet céljaira és eszközeire nem lehet hatással. A fenntartások mögött számos jól érthető ok állt. Így például a művész és a megrendelő közötti személyes kapcsolat megszűnése, azután a sorozatgyártás (futószalag, norma), a munkafolyamat szétdarabolása következtében elértéktelenedő mesterségbeli tudás, vagy a gépesített termeléssel előállított termék tökéletlen minősége. A fenntartásokhoz hozzájárult a változásokkal szembehelyezkedő konzervatív szemlélet is, amely az elitkultúra minőségét féltette a szabványosított, vagy csak egyszerűen igénytelen tömegtermékektől. Tény, hogy miközben használati tárgyak egyre szélesebb köre vált elérhetővé egyre szélesebb néprétegek számára, a piacot elöntötték a művészileg silány, ízléstelen termékek, és az építészet sem marad érintetlen. A feltörekvő társadalmi rétegek igénytelen ízlése idegen minták átvételét eredményezte, a polgárság lakóházait kis palotáknak, a munkáslakásokat polgári házaknak, a hasznossági épületeket középületeknek tervezték.