Tatai Mária: Hosszmetszet – a 21. századi építészet és gyökerei
TERC Kiadó, 2025, 200 oldal

Szöveg: Botzheim Bálint

Tatai Máriának építészetelmélettel már évtizedek óta foglalkozó szakemberként mély rálátása van az építészetben zajló folyamatokról. Most megjelent könyvében áttekinti a ma jellemző irányzatokat, nem önmagukban, hanem egy nagyobb perspektíva részeiként. Célközönsége nemcsak az építészet iránt érdeklődő laikus, hanem maga az építész szakma is, amely előtt ugyanúgy nyitott kérdés a 21. századi építészet megértése. A 20. és 21. század „hosszmetszetében” pontosan végigkövethetjük azokat a lényeges összetevőket, amelyek a ma építészetéhez vezettek. A könyvben felvázolt fejlődéstörténet a modernitás kezdeteitől indul, majd a mainstream modern és a modernizmus kritikáin keresztül jutunk el a 21. századig. A könyv három nagy egységben tárgyalja az értelmezés alá vett építészeti korszakokat. Az elsőben, még a nagy átfogó kép megrajzolása előtt, a szerző fontosnak tartja, hogy a fogalmak erdejében is segítsen eligazodni. Ezután bemutatja a modernizmus kezdeteit. A másodikban a kiteljesedő modernizmus évtizedeit tárgyalja, majd a kritika és a továbblépés új irányzatait értelmezi. Végül a harmadik fejezet a 21. század építészetét veszi górcső alá. A szerző újszerű látásmódja generalizálja az organikusság fogalmát, és a könyv három nagy építészettörténeti egységének egyik fontos tárgyalási szempontjaként emeli be. Az utolsó fejezetben pedig rávilágít, hogy az ornamentika a mai építészetben kortárs formában, de lépten-nyomon jelen van. Nagyon szép ív rajzolódik ki, amely azzal indul, hogy Tatai rávilágít arra a kevesek által ismert vagy elfeledett tényre, hogy már a múlt század eleji új irányzatokban is megjelenik az organikus gondolat. Később ugyan a mainstream modern a funkcionalizmus esztétikai puritanizmusával megpróbálta elmosni az ornamentikát, amely az építészetet emberléptékűvé teszi, de búvópatakként, a szerkezetiséget megmutató épületekben azért jelen volt, illetve az épületek anyagszerű megjelenésével próbáltak helyettesíteni.
A modernizmus kritikái után, mintegy azok folytatásaként tárgyalja a szerző a magyar organikus mozgalom kibontakozását. Gondolatmenetében ezután következik a posztmodern. Ez a kronológiai sorrend elsőre talán nem szembetűnő, de annál fontosabb, szinte egy tétel-állítással ér fel. A szakmában fel-felüti a fejét az a nézőpont, amely a magyar organikus építészet alkotásaira szinte rásüti a posztmodern jelzőt. Tatai Mária ugyan nem fejti ki ezt az állítást, de maga a könyv mutatja meg az organikus gondolat Frank Lloyd Wright-tól induló, korszakokat átszövő hatását. A Hosszmetszet tehát egy egészen újfajta értelmezési keretben láttatja a 20-21. század építészetét. Kétszeresen is hiánypótló mű: egyrészt kevés olyan szerző akad, aki 21. század építészetéhez értelmezési támpontot kínál, másrészt ezen művek között is egyedi, új szemléletet képvisel.