• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A kultúra temploma

    Városi könyvtár terve, Hódmezővásárhely

    Terv és szöveg: ONE Műterem

    Az alábbiakban a Hódmezővásárhelyi könyvtár és tudásközpont építészeti megfogalmazása című tervpályázat egyik, díjazást nem nyert pályaművét mutatjuk be, melynek tervezői Banu Roland, Bán Ferenc DLA és Tomku Gergely.
    A tervezési program megismerése, a helyszín végigjárása után egyértelművé vált, hogy a feladat sokkal több, mint egy színvonalas, jól funkcionáló épület megtervezése. Egyetlen épülettel kell létrehozni a városközpont gyönyörű fákkal benőtt, nagyméretű terének vagy parkjának egyensúlyát. Mai állapotában a Kossuth tér keleti térfalát egy négyemeletes lakóház képezi, magasságában túlnőve a református népi barokk ótemplomot. A templom pozíciójánál fogva elég félreesően része a térnek, ugyanakkor templomkertjével, védőkerítés maradványaival, a barokk homlokzatú magtárral és faállományával mégis jelentős hangsúlyt képezve a tér folytatására. Fentiekből következően a tervezett könyvtár nemcsak egy önálló épület, hanem a templommal együtt kölcsönös hatással egyetlen kompozíciót képezve, egymást felerősítve megoldja a Kossuth tér problematikáját. Patetikusan fogalmazva legyen a felhalmozódott emberi vágy, gondolat, tudás temploma. Rátekintve is fejezze ki rendeltetés tartalmát.