• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A Váti-tó legendája

    SZIE alkotótábor, 2016

    Szöveg: Köninger Szilárd, Tátrai Ádám
    Fotók: Köninger Szilárd

    2016-ban ötödik alkalommal rendezték meg a győri Széchenyi István Egyetem építészképzéséhez kapcsolódó nyári építőtábort, melynek keretében az eredeti augusztusi időpont helyett 2016. szeptember 12. és 18. között épült meg a kapuvári Váti-tóra tervezett stég.
    A kezdeményezés, ami által 2012 óta minden évben megvalósul egy, a győri építészhallgatók által tervezett és kivitelezett közösségerősítő építmény (2012 Piac, Bogyoszló; 2013 Kilátó, Csikvánd; 2014 Felhő installáció, Győr; 2015 Kápolna, Göbös-major), évről évre fejlődik mind az épített lépték, mind a financiális háttér.
    A tábor hete alatt valóban sokan megfordultak a tó partján, a bicikliút többször is bedugult. A Váti-tó Kapuvár központjában helyezkedik el a főút mellett, pozíciója mégsem definiálja egyértelműen, hogy a belváros szerves része lenne. Valami hiányzott. Attrakció, hangsúly, ami felhívja a figyelmet az értékes vízfelületre. A nagy ötlet mindenki szívét megmelengette: egy körgyűrű fából. Félig a vízre lóg, parti része egy burkolt színpadot határoz meg. A hangsúly, ami a keleti partra esik, bekapcsolja a fő út felől kialakult maradványtelket, melynek magas platánfái véderdő helyett lassan parkban érezik magukat.
    Vízre építeni izgalmas feladat. A stég szerkezete acél cölöpökön nyugszik, a fa fejszerkezet azokat összekötő fogópárokkal indul. Pontonról, himbálózva szerelve. A rájuk kerülő kötőgerendák tartják a sugár irányba álló, masszív teraszburkolatot. 1024 darab, különböző méretű deszka rajzolja a gyűrűt. Húsz ember négynapi munkája. Ahogy a színpad térkövezése, ívbe vágása, végül a tereprendezés is.

    Projektkoordinátorok: Szalánczi Donát, Tátrai Ádám
    Vezető tervező: Köninger Szilárd
    Építészet: Benyusovics Dalma, Németh Orsolya, Rendi András
    Statika: Harrach Dániel
    Geodézia: Orbán Ádám
    Építők: Beiermeiszter Tamás, Benyusovics Dalma, Biky Zsuzsanna, Buchinger Péter, Cseh András, Csikár Ottó, Csuzi Barbara, Doma László, Fülöpi Gergely, Gróf Fanni, Herdics Ágnes, Horváth Ákos, Kocsis Vanda, Köninger József, Köninger Szilárd, Köningerné Orbán Margit, Kulicskó Edina, Molnár Zsolt, Nagy András, Németh Orsolya, Péter Zsuzsanna, Rendi András, Roll Dávid, Spánicz Dorina, Stein Júlia, Szalánczi Donát, Takács Zsófia, Tátrai Ádám, Tátrai Rozália, Tóth Miklós, Truhling Noémi, Unger Dóra
    Kivitelező: Havári Kft., Horváth Zsalutechnika Kft., Schatz-Ház Kft., Tóth Miklós asztalos
    Megrendelő: Kapuvár Város Önkormányzata
    Támogatók: Horváth Zsalutechnika Kft., Kapuvár Város Önkormányzata, Leier Hungária Kft., LV Metál Kft., Sz–linea Mérnökiroda Kft.