• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Kaszinózni ér!

    A Budai Polgári Casino felújítása

    Építészet: Jassó Sándor
    Belsőépítészet: Radnóczy Eszter
    Szöveg: Zöldi Anna
    Fotók: Kőrösi Tamás / Esterpartners.com

    Buda egyik jobb sorsra érdemes, forgalommal terhelt csomópontjában megújult a hajdani úri kényelem szigete. A Budai Polgári Casino épületének felújítása során a tervezőknek mérlegelniük kellett, hogy a megváltozott forgalmi és városszerkezeti szerepben az eredeti, 19. századi architektúra mely elemeit ítélik helyreállítandónak.

    A Krisztinavárosi templommal szemben épült saroktornyos épület, amely a Casino helyiségeit fogadta be, díszítésében és léptékében az akkori városképhez igazodott. Korábban a vele szemközti sarkon álló – a háborúban elpusztult és később a ma is ott látható modern bérházzal helyettesített – kétszintes épület felső emeletén működött az 1886-ban alakult intézmény, ahová a budai polgárság valószínűleg kedvvel járt, hiszen 1893-ban már át is költözött, ezúttal reprezentatívabb terekbe. A Francsek Imre által tervezett, finoman elegáns díszítésű házban szintén az emeletet foglalta el, nagyméretű, gazdagon dekorált díszteremmel, több társalgóval, dohányzószalonnal, könyvtárszobával és játékszobákkal. Az épület pincéjében étterem, a földszinten üzlethelyiségek, a második emeleten bérlakások voltak.
    Magát a Casinot, mint az úri élet jelképét, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, majd 1945-ben végleg megszüntették. A magántulajdonba került épületrészek kivásárlásával végül a teljes épület az első kerületi önkormányzat tulajdonába került. A kerület az épületet hajdani funkciójához méltón kulturális és közösségi központként kívánta hasznosítani.
     
     

    Beruházó: Budavári Önkormányzat, I.kerület
    Generál tervezés: JASSÓ Építészműhely Kft.
    Vezető tervező : Jassó Sándor
    Építész munkatársak: Bársony Adrienn, Orbán-Szlávik Krisztina, Orbán Vince, Tóth Viktor
    Belsőépítészet: Radnóczy Eszter, Szabó Csilla, Szommer Mónika – este’r partners
    Művészettörténész: dr. Haris Andrea
    Festőrestaurátor: Fodor Edina – LAUDART Kft.
    Akusztika: Alabárdos Zsuzsanna – Arató Akusztikai Kft.
    Statika: Marót Balázs – Fabius Plus Kft.
    Épületszerkezetek: Dr. habil Becker Gábor PhD, DLA – Adeco Kft.
    Tűzvédelem: Decsi György, Ihnátisin Endre – Fireeng Kft.
    Épületgépészet: Szöllősi Csaba, Sári József – Immo Pannon Kft.
    Épületvillamosság: Benke Szilveszter – W9 Mérnökiroda Kft.
    Stúdiótechnika: Perneczky Miklós, Kovács Máté – Studiotech Kft.
    Faanyagvizsgálat: Varró Beáta –Fecz-com Bt.
    Akadálymentesség: Ruttkay-Miklián Ágota – SP63-67 Építésziroda Bt.
    Generálkivitelezés: Tar Balázs, Kovács Sándor – LAKI Épületszobrász Zrt.
    Örökségvédelmi konzulens-koordinátor: Dr. Virágos Gábor – Faveo Consulting Kft.
    Műszaki ellenőr: Szabó Ágoston – Bon Control Kft.