• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Makovecz Vándoriskola

    Szöveg: Makovecz Vándoriskola

    A Makovecz Vándoriskola 1989-ben jött létre azzal a céllal, hogy tovább örökítse az organikus építészet szellemiségét és mesterségbeli tudását. Hároméves, gyakorlati képzésként működik, ahol fiatal építészek a szakma elhivatott mestereitől tanulnak – nemcsak építeni, hanem látni, gondolkodni és felelősséggel alkotni is. Küldetésünk, hogy élő hagyományként adjuk tovább azt az építészeti szemléletet, amely ember és környezet mély kapcsolatából születik.

    Így kezdődött minden, egy asztal körül, néhány megszállott fiatal és Makovecz Imre jelenlétében, 1971 táján. Ez volt az első magán mesteriskola, ahol nem csupán tervrajzokat rajzoltunk, hanem a világot próbáltuk újragondolni. Nem tanteremben ültünk, hanem terepen jártunk – falvakat, templomokat, fenyveseket, földet és eget figyeltünk. Imre nem utasításokat adott, hanem kérdezett, kételkedett és irányba állított. Azt tanultuk, hogy az építészet nem forma, hanem válasz. Nem stílus, hanem kapcsolat.
    1979-ben Tokajban, majd 1981-től számos alkalommal Visegrádon gyűltünk össze nyaranta – fiatalok, mesterek, barátok. A Visegrádi Tábor nemcsak építészeti műhely volt, hanem beavatás: fűrészelés, tapasztás, előadás, vita, tűz körüli beszélgetés. Ott vált közösséggé az, ami előtte csak útkeresés volt. Egy élő hagyomány formálódott – és ma is formálódik.
    1989-ben született meg hivatalosan is a Vándoriskola, a Kós Károly Egyesülés égisze alatt.
    A Vándoriskola rendszere hat félévre tagolódik, minden félévben más mesterhez és műhelybe kerül a vándor. Ez a vándorlás nemcsak térbeli, hanem szellemi út is: hat különböző építészeti szemlélet, hatféle gondolkodásmód, hatféle világ. A mesterektől nemcsak tervezést tanulunk, hanem építést is – testközelből, felelősséggel, valódi munkákban részt vállalva.
    A három év végén nem papír kerül az asztalra, hanem egy megépült ház: a diplomamunka egy olyan épület, amelyet a vándor maga tervezett, művezetett és segített megvalósítani. Ez kerül bemutatásra a szakmai zsűri előtt – s benne nemcsak tervrajz, hanem az egész vándorút lenyomata is ott van.