• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Terek és események

    Gyermektábor, Balatonfenyves

    Építész: Dénes György
    Szöveg: Bártfai-Szabó Gábor
    Fotók: Dénes György

    Budapest II. kerületi Önkormányzata elhatározta a meglévő gyermektábora felújítását. A korszerűtlen üdülőbarakkok helyett valami új kellene – idáig jutott a folyamat, s majdnem a típusfaházak irányába görbült el a történet, míg végül Dénes Györgynél kötött ki a tervezési feladat, s az építésznek a főépítésszel karöltve sikerült rábeszélni a beruházókat a könnyűszerkezetes épületek helyett téglaházak építésére.
    A folyamat különlegessége, hogy az igényfelmérés és programalkotás után gyermekek bevonásával alakultak ki a végleges súlypontok és feladatok. A tervező a környéken töltötte gyermekkorát, tervezett már saját nyaralót, sőt fonyódi háza (lásd MÉ 2018/1) 2018-ban üdülőépület kategóriában elnyerte az Év Balatoni Háza díját. Ismeri a léptéket, a hangulatot, elfogult a déli parttal szemben, ennél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna a feladat.
    „Nincs tér esemény nélkül és nincs építészet program nélkül – vajon megkísérelheti-e valaki, hogy ezzel a megingathatatlan állítással járuljon hozzá az építészeti diskurzushoz? Munkánk azzal érvel, hogy az építészetet – társadalmi fontosságát és formai invencióját – nem lehet elválasztani a benne „történő” eseményektől” – írja Bernard Tschumi Terek és események című munkájában. Kétszer jártam a balatonfenyvesi gyermektábor építési helyszínén, mindkét alkalommal valami megmagyarázhatatlan nyugalom fogott el. A látogató úgy érzi, mintha előre látná a majdan itt történő eseményeket, hallaná a szobák, az étkező, a kert, a vízpart és főleg a leendő táborozók együttműködéséből adódó hangzavart, vibrálást, történeteket, kalandokat, huncutságokat, szerelmeket, csínytevéseket, azaz életet. Mintha megbízó, helyszín, program és tervező teljes összhangban lenne; ebből a találkozásból csak élhető és jó hely születhet.

    Generáltervező: DNS-Építészműterem Kft.
    Építészek: Dénes György, Dénes Eszter
    Koncepció előkészítése: Gacsályi Zsolt, II. kerületi főépítész
    Kertépítészet: Kedves Zsófia
    Tartószerkezet: Bánhidi Lászlóné
    Épületgépészet: Vörös Tamás
    Épületvillamosság: Sindelyesné Balla Krisztina
    Konyhatechnológia: Palainé Straub Ágnes
    Tűzvédelem: Németi Róbert