Romkert, Budapest

Építész: Vékony Péter
Szöveg: Götz Eszter
Fotók: Palkó György

Nagy élet zajlott valaha a Gellérthegy lábánál, a Rudas fürdő északi oldalán: 1945-ig itt állt a fürdőhöz tartozó, klasszicista stílusú gyógyszálló, kerthelyiséges vendéglővel, gyönyörű ivócsarnokkal, előtte pedig egy földbe süllyesztett ivókútból a Hungária forrás gyógyvize csobogott. A háború, az új Erzsébet híd és az autóforgalom együtt törölték le Budapest látképéről ezt a hangulatos együttest, de a parkolók és a gazdátlan, elhanyagolt környezet közepén az ezredforduló után megjelent a Romkert.

A fürdő oldalába kapaszkodó kis szabadtéri létesítmény néhány évig a város legmenőbb éjszakai szórakozóhelye volt. 2018-ban bezárt, és most, egészen más alakban újjászületve, ismét kinyitotta a hídfő felé néző kapuját. Tervezője, Vékony Péter vezette a Rudas fürdő átalakítását (lásd MÉ 2014/9), így kézenfekvő volt, hogy a több évszázad építészeti örökségét ötvöző épületsor északi végén szintén ő komponálja meg a lezárást. Legalábbis a mostanit, mert a hely hosszabb távú jövője még bizonytalan, a hídfő alatti területek rendezése régóta függőben maradó kérdés. Az új Romkert tehát felvállaltan ideiglenes építmény, és mint ilyen, kétféle időre kell tekintettel lennie: a maga korlátozott életidejét úgy kell kiszolgálnia, hogy ne rombolja le a hely korábbi „lakóit”: a szigorúan védett régészeti terület föld alatti értékeit, az itt álló fákat, a hídfő alatt még mindig ott lapuló – bár már régóta nem működő – ivócsarnokot, a fürdő épületsorát, és mindenekelőtt a budapesti Duna-part egyik legszebb panorámáját.
A helyszíni adottságoknak és a létesítmény követelményeinek okos kihasználását egy kétszintes, acélszerkezetű, falécekkel határolt, galériás építmény oldotta meg. Itt nincs hagyományos értelemben vett kint és bent, minden együtt lélegzik az – amúgy lélegzetelállító – környezettel: a fölé boruló hegy, az előtte ívben kifeszülő híd és a dunai panoráma együttesével. A Duna felőli oldalon a fürdő tömbje mögött, védett pozícióban, gyakorlatilag láthatatlanul simul bele az együttesbe, a hídfő irányában viszont egy, a korábbinál jóval egyértelműbb, tág kapuval nyílik meg. A fő hangsúlyt a keretezés és annak laza, áttört kitöltése adja: a sötétszürkére színezett korcolt alumínium sáv, amely végigvonul a galériaszint párkányvonalán éppúgy, ahogy az alsó szint építményeinek teteje alatt, és a színe megegyezik a lépcsőkorlátokéval, illetve a faléceket osztó, keskeny bordákéval. A kezelt vörösfenyő falécek markánsabb árnyalatát is az ideiglenes élettartam ösztönözte, hiszen nem garantált, hogy lesz idő a felületek lassú beérésére.
Felülről az építmény magas bordás acéllemez tetőt kapott, a török fürdő magasságához igazodva. Nem épület, nem városi terasz, nem is kert, inkább összetartozó kerti „házikók” kompozíciója; a faléc borítás nem fal, de nem is kerítés, átengedi a tekintetet, mégis lezárja a helyet. Az áttört felület finom játéka különösen éjjel hatásos, ami fontos, hiszen éjjeli szórakozóhelyről van szó. Nappal a növények látványa veszi át a főszerepet, a lécek között átbújó zöldek és a lépcsővel körbeépített öreg fa vigyázza az építményt. Ha nem autóparkoló lenne előtte, hanem gondozott zöld, igazi kert lehetne; remélhetőleg a környezet rendezése mielőbb megtörténik. Maga a gyalogos vagy biciklis megközelíthetőség is a kert jelleget erősíti, a hely nem tart közvetlen kapcsolatot az autóforgalommal.
Alapjában véve a pesti romkocsmák szellemisége formálta a Romkertet: nem bántani semmit, ami itt volt, de kiélvezni azt, amit a látvány, a hangulat, az átmenetiség a pillanatnak adhat. Mivel védett régészeti területről van szó, 30 cm-nél mélyebb alapozásról nem lehetett szó, ezért az acél vázszerkezet és az áttört fa térhatárolók rendszere lehorgonyzott beton kubusokra épül rá. Különösen szép részlet, ahogyan a „falak” a hátsó oldalon megmaradt terméskő padkára támaszkodnak, valamint a galéria poligonális kialakítása a hegy felőli oldalon, finom elmozdulás a szigorúan egyszerű formák világától, árnyalatnyi kapcsolódás a hegy szabálytalan alakjához. A szerkezetek, anyagok és formák egy nagyon egyszerű funkcióegyüttest szolgálnak: egy 1400 főt befogadó, éjjeltől hajnalig nyitva tartó zenés, táncos szabadtéri szórakozóhely igényeit. Ennek tökéletesen megfelel a szélesre nyitott kapu, a lenti fa táncparkett, a két, egymással szemközt elhelyezett bárpult, a galériafeljáró építményszerű kiemelése és odafent a karzat szélén az elkülönülő VIP-termek láncolata. A nagyobb tömeg forgalmát egy hátsó VIP-bejárat oldja, ami közvetlenül a galériaszintre vezet fel, de abban is segít, hogy ha a felső részt a tulajdonosok később nappali vendéglátóhelyként is akarják hasznosítani. Rossz időben még egy automatizált viaszosvászon védőernyő is kihúzható, ez is növeli a hely kihasználhatóságát.
Design és építészet itt nem válik külön, a pultok, falak, bárszékek anyag- és színvilága megegyezik az építményével, alapvetően az áttörtség és a minimálban tartott kényelem vezette a tervezőket. A fa és a sötétszürke árnyalatokat egyedül a galériaszinten elhelyezett kanapékon és a VIP-helyiségek falán megjelenő türkiz szín töri meg, ez egy kis keleties ízt ad a török fürdő szomszédságában. Ideiglenessége ettől nem szembetűnő, sőt, inkább történelmi perspektívába helyezkedik. Nem mai akar lenni, hanem pillanatnyi, ugyanakkor kapcsolódik egy korábbi kultúra örökségéhez, s mindezt olyan színvonalon, ami méltón egészíti ki a Rudas fürdő és a gellérthegyi Duna-part összképét.

Megbízó: Sunset Kft.
Generáltervezés: Vékony Péter – nirmana építrésziroda, Szendrő Péter – 81font architecture/design
Építész: Vékony Péter – nirmana építésziroda
Belsőépítészet: Szendrő Péter
Építész munkatársak: Kéthely Zsuzsanna, Dublecz Szabolcs, Agyagási Sándor
Statika: Kovacs István
Kertépítészet: Megyesi Éva-Müller Krisztina
Környezetvédelem: Fürstand Attila PhD
Gépészet: Pavlics György – PPR-PLAN
Elektromos tervezés: FER-MAT Kft.
Tűzvédelem: Végh Ferenc