Szent Család római katolikus közösségi ház, Hernád

Építészek: Balázs Mihály, Tatár Balázs
Szöveg: Sulyok Miklós
Fotók: Bujnovszky Tamás

Gondolkodás és érzés, tájékozódás és azonosulás összeegyeztetése, mint a modern építészet alapkövetelménye. Ezeket a Christian Norber-Schulztól eredő fogalmakat emeli ki Somogyi Krisztina Balázs Mihályról készült monografikus beszélgető- (és nézegető) kötetében (Kijárat Kiadó, 2006) s valóban, tömör összefoglalása ez Balázs építészetének.

A modern, iparosított építészet túlságosan racionális szemléletét az érzés természetes elfogadásával billenti egyensúlyba Balázs legutóbbi nagy munkája, a pécsi Tudásközpont. A tájékozódás pedig a karakterrel függ össze, a legjobb értelemben vett saját jelleggel, az összetéveszthetetlen, mégis ismerős, sohasem öncélúan látványos ház kialakításának igen-igen nehéz feladatával. A karakter pedig az azonosuláshoz vezet: ami felismerhetően a helyhez tartozik, azzal jó azonosulni, az megtart.
A parányi hernádi közösségi épület a „ház formájú ház” visszatérő építészeti gondolatának újabb megjelenése Balázs építészetében. Megépült munkái közül a 2002-es tinnyei családi ház képviseli ezt a megoldást, ahol különös módon, „megtisztítva” alkotja újra az ősi házformát, de a 2001-ben felépült törökbálinti családi háza is ennek a témának a variációja. Középületei közül a tervben maradt pátyi katolikus templomnál találkozunk ezzel a tömegkompozícióval, ez azonban a hernádi háznál valószínűleg jóval nagyobb léptékű alkotás lett volna. Mennyire egyszerűnek látszó, mégis milyen nehéz egy ennyire elterjedt formát természetességgel alkalmazni! A természetesség pedig kulcsszó Balázs Mihály építészetében, s bár itt helyhiány miatt nem tekinthetünk végig művei során, annyit megállapíthatunk, hogy jelentős egyszerűsödés és tisztulás vezetett a látszólag tradicionális, mégis friss hernádi közösségi házig. A hagyományos magyar parasztházzal „csak” annyit tett, hogy megemelte a tető hajlásszögét, épp egy kicsit meredekebbre fogta, amivel észrevétlenül középületformát állított elő. A másik fontos formai mozzanat az eresz redukciója, hiszen itt a nagyobb kiülésű eresz helyett csak ereszcsatornát találunk, miáltal az épület tömege tökéletesen kompakt, mértani tömbbé válik. Emlékeztet ez az eljárás a kortárs minimalista formálásra, mégsem stílus-ízű ház áll előttünk. Az egész tömegkompozíciót nagyon jól kiérlelt arányosság jellemzi, s ez az építészeti minőség egyik legfontosabb összetevője. Az épület önmagában véve is arányos, de odaillő a helyhez, a környezethez, a településhez, a funkcióhoz is.
A közeli templom felőli végfal homlokzati kialakítása pompás lelemény: lécráccsal lezárt, mégis nyitott tartózkodó teret hoz létre úgy, hogy a falusi faépítészet, a lécvázas kukoricagóré, szénapajta kap itt modern értelmet. Balázs Mihály ezt a formai elemet is természetességgel kezeli, hiszen a Hernád-közeli tanyavilágból származó emberként igazán belülről ismeri ezt az építészeti univerzumot. De amit a leglényegesebbnek tartok: szereti és nagyvonalúan használja ennek tanulságait. Semmi rusztikus, álfalusias formálás – itt minden az, ami. Milyen érzékeny belsőépítészeti teret, finom fényhatásokat kerít az ember köré nyári délutánokon a lécfalon beszűrődő fényben játszó porpászmák játéka! Ő maga bőségesen szól a falusi építészethez való viszonyáról legutóbbi egyetemi tanári habilitációs előadásában, így most eltekintenék az idézetektől. Csak a címét emelem ide: A józan ész építészete. Mi ez, ha nem Kotsis Ivánnak, a magyar építészképzés egyik legnagyobb alakjának tanári és építészeti programja, amelyet az 1929-30-as képzési reformban dolgozott ki? Balázs Mihály ma a Középülettervezési Tanszék vezetője, Kotsis méltó örököse.
Az alaprajzi elrendezés is példásan egyszerű: nyitott előtér, folyosó, konyha, kiszolgáló helyiségek és a közösségi tér. És egy kis tetőtéri helyiség, ahová templomi a karzatok szűk és meredek lépcsőjén jutunk fel. A végigjárás folyamatában szerencsés módon nem mindjárt a közösségi terembe lép a látogató, hanem kis előtér vezeti be oda. A szintén igen jó arányú, bensőséges „nagyterem”, a tulajdonképpeni gyülekezeti terem az egységesen fehérre festett, a gerendákat is látni engedő, nyitott fedélszékű mennyezeti kialakításával igazi meglepetés a tradicionális külső után.
Nem feledhetjük, hogy a legújabb magyar építészetben valószínűleg Nagy Tamás használta először, dunaújvárosi evangélikus templomán a mezőgazdasági épületek szerkesztési motívumát átgondoltan, nagyvonalúan és természetesen, bár őnála a magyar mellett az észak-amerikai vidéki építészet hagyománya is érezhető. Balázs Mihályt persze inkább a szülőfalujának és gyermekkorának emlékei befolyásolták, ahogyan maga is említi. Mire a kicsiny hernádi építészeti gyöngyszem elemzésének végére érünk, már tudjuk, írásom címe felel Cseh Tamás és Bereményi Géza Budapest című dalának kérdésére: „Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?”

Építészet / architecture: Balázs Mihály DLA, Tatár Balázs
Statika / structure: Baskó Ottó
Elektromosság / electrical engineering: Krén József
Épületgépészet / technical installations: Mangel Zoárd
Tűzvédelem / fire protection: Horváth István
Megbízó / client: Dr. Beer Miklós váci püspök
Kivitelező / main contractor: Csontos Mihály