• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • 33 terv, 99 mondat

    Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia székfoglaló
    HAP Galéria, Budapest, 2014. 06.12.

    Szöveg: Tomay Tamás

    A 33 a tavalyi FUGA kiállítás méretből adódó véletlene, a továbbiak logikusak, a 66 foglalt, mert annyi éves vagyok, a 132­nek nincs értelme, a 99 lehet egy vágy, amiről babonából nem beszélünk, tehát legyen 3×33 – körülbelül 99.

    1. (Pestújhely) Vágyunk folyamatosan arra a középre, aminek végtelen sokasága lehet, amiből az egyet az alkalmi felismerés választja ki. Itt az udvar az. Itt juthat eszünkbe, hogy még megússzuk.

    tomay1

    2. (Porta) 1988­ban, 40 évesen jutottam el a múlt század elejére. 15 évvel később mondta J. I. a ház kapcsán, hogy reményekkel várta a folytatást. Ez a késés már nem volt megoldható.

    tomay2

    3. (Zsíroshegy) Utólag az építtető – egyébként barátom – elmondta, bizony nem tetszett a terv neki, még az eltángálás is eszében volt, amikor elkészül. Szép lett, mondta ő, mondták mások is, majd fél éven belül háromszoros áron eladta. Így konvertálódott a pénz jóízléssé.

    tomay3

    4. (Dutka Á. u.) „Mindez valaminek a tagadása is egyúttal, valaminek, amivel tele vannak a közeli telkek. Magam részéről a legfontosabb állításnak ezt a tagadást érzem, a halk beszédre való törekvést.” A fentiek R. P. mondatai a ház kapcsán a nekem küldött levélből.

    tomay4

    5. (Leányfalu) Sokaknak volt szimpatikus ez a ház. Ez engem nem biztatott, mert kevésnek tudtam a munkát, ami benne van. Olyan volt, mintha találtam volna a tapasztalatot, ami pedig nem lehet, mert még nem lehetett meg.

    tomay5

    6. (Kavics u.) Egy vetítésen, e ház kapcsán M. P. mondta, talán belsőépítész szerettem volna lenni. Nem szerettem volna. A szemérem gátolt abban, hogy összekeverjem a bentet a kinttel.

    tomay6

    7. (Fonyód) Szemben a túlsó parton állt már T. G. háza. Azt gondoltam, hogy az a kő, amit fel lehetett volna ott használni, azt én itt felhasználom. A két házat a követ szállító uszály köti össze, véltem akkor.

    tomay7

    8. (Pasarét) Mivel minden építés továbbépítés, a kapcsolódások is látszanak, és azok ideje is. Van, amikor ezek egyértelműek, van, amikor kételyek vannak. Ez utóbbi esetben merül fel a valaminek a díszlete kérdés.

    tomay8

    9. (Felsőtárkány) Ez a ház hasonlít a környezetéhez, csak művibb. Ha felépült volna, akkor kiderül, jelentősen nagyobb a többieknél. Tehát nem lehet csak úgy nagyítgatni.

    tomay9

    10. (Detrekő u.) Van a nappali üvegfala előtt egy méterre egy nagy tömör fal, ami elvesz a kilátásból. Nagy felzúdulás volt az építtetőben a terv ellen. Végül kiderült, a lemondás is szerethető.

    tomay10