• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Ybl-kastély a felújítás árnyékában

    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély részleges rekonstrukciója

    Építész: Földes László
    szöveg: Berényi Marianna
    Fotók: Földes és Társai Építésziroda

    szabadkigyos1

    A szabadkígyósi Wenckheim-kastély, amikor Ybl Miklós nagy ívű terve alapján 1875 és 1879 között felépült, Magyarország legkorszerűbb főúri rezidenciájának számított. A historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusú épületegyüttes mindent fel tudott mutatni, amit egy vidéki luxus épületnek tudnia kellett a 19. század második felében.
    Volt kápolna, faburkolatos könyvtár és ebédlő, pálmaház, a földszinten lakosztály a családtagoknak, az emeleten szobák a vendégeknek, hűtő- fűtő-rendszer, angolkert, sőt később repülőgép-kifutópálya is. A parkra néző főépületet alagút és az ún. sóhajok hídja kötötte össze a cselédek szárnyával, akik szinte láthatatlanul elégíthették ki a Wenckheimek és vendégei igényeit. A pinceszinten elhelyezett gőzgép a toronyba pumpálta fel a vizet, amely így a szobákba, a parkba és az istállóba is eljuthatott. Az egykor gázlámpákkal megvilágított parkban még ma is csordogál az a mesterséges forrás, amely ellátta vízzel a kerti tavat és az úszómedencét. A komplexum igazi kuriózum, azon kevés, egyperiódusú magyar kastély egyike, amely kívül-belül, parkjával, kápolnájával, melléképületeivel együtt egységes koncepció alapján készülhetett el, átlagon felüli kivitelezésben.

    Építtető: Szabadkígyós Község Önkormányzata
    Generál tervező: Földes és Társai Építésziroda Kft.
    Felelős építész vezető tervező: Földes László
    Felelős építész tervező: Balogh Csaba
    Építész munkatárs: Vértesy Ági, Csűri Johanna, Sónicz Péter
    Belsőépítészet: Frank György – Arma Stúdió Bt. , Tatár Balázs
    Tartószerkezet: V. Nagy Zoltán – Lapidárium Kft.
    Kert-és tájépítészet: Herczeg Ágnes – Pagony Táj- és Kertépítész Iroda, Tikk Dóra, Edvi Bettina
    Épületgépészet: Lucz Attila – HVArC Mérnöki Iroda Kft.
    Villamos tervező: Balázs Judit – ArtVill Mérnöki Iroda Kft.
    Világítástechnika: Haász Ferenc – Erco Lightning GmbH.
    Makett: Bajusz Csaba