Szöveg: Medve Mihály Fotó: ASAC A világméretű koronavírus-járvány okozta helyzetben újratervezte rendezvényei sorát a Velencei Biennálé. Roberto Cicutto Biennálé-igazgató és kurátortársai 2020. július 15-én online sajtótájékoztatón ismertették a nagy múltú összművészeti rendezvénysorozat programterveit. Az idén elmaradt, 17. Nemzetközi Építészeti Biennálét 2021. május 22. és november 21. között rendezik meg, Hashim Sarkis kurátori koncepciója nyomán. Az […]
A MÉSZ állásfoglalása
Virág Csaba építész Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének sorsáról A Magyar Építőművészek Szövetsége aggódva figyeli a napokban megjelent híreket Virág Csaba Budavári Országos Villamos Teherelosztó épületének sorsával kapcsolatban. A nyilvánosságra került hírek szerint a Magyar Kormány mégis el kívánja bontani a sok vitát kiváltott emblematikus budavári épületet, sőt a bontási munkálatok már meg is […]
Újabb kérdés Lechner forradalmáról
Száz évnyi adósság, meghosszabbítva Szöveg: Szegő György Lechner Ödön 1845. augusztus 17-én született. Most, 2020-ban 175 éves születésnapjára fogunk emlékezni. Az ilyen ünnepeket a születéshez illik rendelni, de mert a szecesszió és benne a „magyar forma” megítélése finoman szólva ellentmondásos, ildomos halála 1914 június 10-i dátumát is a méltatás apropójaként használni. Az MÉ 2014/8. számában […]
Elismerések március 15. alkalmából
Ybl-, Kossuth- és Széchenyi díjas építészek Hagyományosan minden évben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adják ki az építész szakma legmagasabb kitüntetését, az Ybl-díjat. Idén ehhez két további magas szintű elismerésben részesültek a hazai építész szakma képviselői. Skardelli György Ybl Miklós-díjas építész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja tervezői-alkotói életműve elismeréseként Kossuth-díjat […]
Az UIA II. régió elnöki találkozója
Építészek Háza, 03. 05. Szöveg: Fátyol Tibor A Magyar Építőművészek Szövetsége 2020. március 5-én találkozót rendezett az építész szakma világszövetsége, az UIA II. régiójának elnökei részére. A rangos eseménynek a MÉSZ székház Kós Károly terme adott otthont. Az egész napos tanácskozás jelentőségét növeli, hogy ez az utolsó ilyen széles körű elnöki összejövetel a 2020-ban Rióban […]
Fekete György (1932– 2020) emlékére
Az átörökítő Szöveg: Szegő György Fekete György azok közé a pályatársaink közé tartozott, akik tudták, mit kaptak az elődöktől, és egész pályája során azon munkálkodott, hogy ezt az örökséget gyarapítsa és továbbadja. Nehéz hiánytalanul felsorolni azokat az állami intézményeket, amelyeknek ott volt az alapításánál, a Nemzeti Kulturális Alaptól kezdve a szakmai szövetségeken, közép- és felsőfokú […]
Turányi Gábor (1948–2020)
Az érzékeny modernség építésze Szöveg: Sulyok Miklós Turányi Gábor, a mai magyar építészet kiemelkedő mestere, az 1970-es évek közepén szerezte diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen, amikor a modern építészet kiüresedett szólamai és a „szocializmus” szűkös anyagi lehetőségei uralták az építészeti színteret Magyarországon. Mestere Jurcsik Károly, aki mellett első munkahelyén, a Lakótervben öt évig dolgozott, döntő […]
Scherer József formatervező (1947–2020)
Szöveg: Szegő György Május 2-án elhunyt Scherer József iparművész, formatervező, egyetemi tanár, a hazai formatervezés meghatározó személyisége, Ferenczy-Noémi-díjas és Dózsa Farkas András-díjas művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Sokoldalú alkotó és ezzel párhuzamosan évtizedeken át nagy hatású egyetemi oktató volt. A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1970-ben szerzett diplomát, Dózsa-Farkas András volt a mestere. Pályája korai […]
Kotsis Iván érem 2019: Golda János
Magyar Építőművészek Szövetsége, 2019. december 17. Szöveg: Czigány Tamás Fotó: Fazekas Ildikó / MÉSZ A Kotsis Iván-érmet 1989-ben alapította a Magyar Építőművészek Szövetsége a névadó tanítványai és tisztelői javaslatára. A kitüntetést évente osztják ki egy szakmai kuratórium javaslata nyomán, a szakma „fair play” díjaként, oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek részére. A […]
fiatalok_feketén_fehéren 2019
Építészeti pályázat és vándorkiállítás Szöveg és fotó: Borsos András A fiatalok_feketén_fehéren projekt dr. Reischl Gábornak, a Magyar Építőművészek Szövetsége néhai elnökének kezdeményezésére 2006-ban indult. Azóta a MÉSZ kétévente megrendezi a pályázatot és az eredményeit több országban népszerűsítő vándorkiállítást – 2019-ben immár hetedik alkalommal. A pályázat célja a fiatal építészek legjobb eredményeinek széleskörű bemutatása, annak felmérése, […]
Szentendre – Kultúrpart 2019
Az építészeti pályázat eredménye A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Szentendre – Kultúrpart 2019″ megnevezéssel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú pályázatot, melynek keretében építészeti- tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt várt Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális és szabadidő centrum létrehozására, védett épületegyüttesek bevonásával és rehabilitációjával, a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva […]
Yona Friedman (1923–2020)
Szöveg: Szegő György Yona Friedman (Friedman János, 1923. 06. 05.) világhírű magyar származású francia építész és építészetteoretikus 2020. február 20-án, 96 éves korában elhunyt. Regényes életrajza a Budapesti Műszaki Egyetemen indulna, ha a zsidótörvények ezt lehetővé tették volna. Már gimnazistaként olyan tudós óriások budapesti előadásai vonzották, mint Kerényi Károly vagy Werner Heisenberg. Kotsis Iván professzor […]