ActiCity 2 projektünk keretében olyan városi helyszínekhez keresünk átalakító gesztusokat, melyek kisebb építészeti vagy design beavatkozások révén élhetőbbé tehetők. Olyan pontokat kínálunk a kreatív tervezéshez, amelyeken jelen vannak a 19. század utolsó harmadában világvárossá nőtt Budapest építészeti értékei, de a kortárs városi…
EFAP – Európai Építészetpolitikai Fórum
Európa építészetpolitikája formálódik a napokban Budapesten. Az EFAP (Európai Építészetpolitikai Fórum) május 4-7. között az Újvárosházán tartotta esedékes konferenciáját, melynek célja a közigazgatás, az építész szakma, a kultúra és az oktatás közötti párbeszéd folyamatos fenntartása. „Kultúránk egyik megtestesítője, az építészet veszélyben van…
Tavaszi Tárlat 2011
A tavaszi Műcsarnokot műtárgyak helyett művészeti együttműködések (fiatal nem-csak-vizuális művészek csoportjai) foglalták el egy hónapra. Programjaik négy és fél apróbetűs képernyőoldalon át sorakoztak a kiállítás honlapján, a blogspotokról nem is szólva. Hogy ösztönözze a látogatást, a Műcsarnok jegy helyett bérletet árusított…
Városfigyelő
A városfigyelő.hu a várossal foglalkozó szakemberekből álló város-tudás-bázis. A városi élet kihívásaira reagálva definiálja a legfontosabb, akut problémákat, a koldulástól a költségvetésen át a városi kutyatartásig. A kiválasztott témákat többféle szakértő, többféle szempontból vizsgálja, mindenki a saját szakterülete szerinti véleményeket, érveket, történeteket adja hozzá.
Recording the New
A 19. század végén és a 20. század elején a Bedford Lemere & Co. volt az első komoly apparátussal és megbízásokkal rendelkező, vezető építészeti fotográfiai vállalkozás. 1870-es és az 1940-es évek között Bedford Lemere és fia, Harry Bedford Lemere a professzionális építészeti fotográfia úttörőiként megalkották az alapokat és az elvárásokat…
Stadt-Räume
A Barcelonai Kortárs Kulturális Központ (CCCB) 2000-ben alapított díjának célja olyan közterek elismerése, melyek kiemelten kezelik az építészet és a köztéri dizájn fontosságát a város életében. A kétévente átadott díj az egyetlen Európában, amely a közösségi terek felismerése, védelme és aktív használatuk elősegítése érdekében jött létre.
Táj és struktúra
A 12. Velencei Építészeti Biennálé svájci pavilonjának kiállítása jelenleg a bázeli S AM kiállítótereiben tekinthető meg. Svájc képét jelentősen meghatározó infrastrukturális beruházások központi jelentőséggel bírnak az ország egységes arculatának kialakításában. A mérnöképítészet olyan tájba illesztett mesterművei találhatók az országban, mint az Albula vasútvonal…
Vizuális Nevelési Világkongresszus
Budapesten találkozik a világ vizuális nevelési szakembereinek színe-java június végén, a Művészettel nevelők nemzetközi szövetsége (InSEA) konferenciáján, amit Kelet-Európában először rendeznek meg. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének a konferencia megrendezésével az volt a célja, hogy a hazai vizuális nevelés képviselői, az egyetemi, pedagógiai kutatók…
Kas Oosterhuis: Towards a New Kind of Building
Kas Oosterhuis a CET Közraktárak tervezője legújabb könyvében, a Nonstandard tervezési folyamat különböző fázisaihoz ad gondolatébresztő vezetőt. A holland építész-próféta, a Delfti Műszaki Egyetem professzoraként az általa alapított Hyperbody, illetve ProtoSpace kutatóműhelyekben építészhallgatókkal közösen…
Közös tér – Közös örökség
A magyar kormány 1998-ban hirdette meg a kulturális tárca által elindított – az értékes épületállomány megóvását, s a szellemi hagyományok tovább-örökítését célzó – Nemzeti Örökség Programot, melyet az országhatáron túl élő magyar közösségek számára is elérhetővé tett. A határon túli épített örökség megóvásának…
Mítosztól a képig – Markó Károly és kora
A mi reformkorunk felzárkózó korszak. Nyugaton ez „a világ felmérésének” ideje, ugrás a modernizációba. Tájat festeni, ott: a természetet és a bennszülötteket leigázó gyarmatosítás szemet-lelket elkápráztató gyönyörűsége. Itt, a Habsburg birodalomban, 1810-50 között ez csak gazdasági háttér nélküli friss műfaj.
Majunke Gedeon (1854 – 1921) életmű-kiállítása
Tavasszal emlékeztünk meg a tátrai építészet kimagasló személyisége, Majunke Gedeon halálának 90. évfordulójáról. Tervei nyomán jött létre a 19. század utolsó két évtizedében rohamosan fejlődő tátrai üdülők épületeinek nem kevesebb, mint egy harmada. Majunke Wilhelm Gedeon 1854. május 9.-én született Szepesszombaton…