Építészet-festészet-szobrászat univerzálisan egybefonódó ideája utópiaként bujkál végig a kultúrhistórián. Korszakok és helyszínek szerencsés konstellációja lehetőség az összművészeti csúcsteljesítményekre. A festő panasza – miszerint a festészet csak ráakasztott dísz az épületen – bár igaz lehet, mégis csak panasz marad.

Hamarosan nyit a Shanghaji Világkiállítás, ennek kapcsán a kínai kultúra rejtelmeiben segített tájékozódni Frankfurt két legutóbbi tárlata. Egyik a szemlélődést, másik a kizsákmányolást vette nagyító alá. „Az ülés is tett” – idézte fel a nagyszabású design-tárlat kurátorai az ősi kínai mondást, mely nyugati olvasatban a társadalmi hierarchia ülés-tradícióiban, tabuiban, privilégiumaiban mutatkozik meg.

A Napkirály, XIV. Lajos udvara a szép, a luxus és a csodák birodalma volt. Itt volt a királyi manufaktúra bútorművésze A. C. Boulle (1642-1732). Neve később stílust jelöl, követői, a klasszicizmus és a neoklasszicizmus alkotói sem tudtak szabadulni a mesternek a nemes fát, a bronz-, a kagyló- és teknőcberakást hihetetlen precizitással építészeti egységbe ötvöző víziójától.