• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Infopontok, városmakettek

    Budapest számára megfontolandó, szinte kötelező program: olyan városfejlesztési központ létrehozása, amely a tervezés szellemi, urbanisztikai hátterének feltárása mellett a gyakorlati megvalósítást is követi, biztosítja a visszacsatolást. A központon belül több csoport együttes működésével – egyebek mellett – kulturálisan megalapozott projektek indíthatók/követhetők. A centrum főfeladata a tervek és projektek ma elvárt participációja. Kiállításokkal, demókkal, vitafórumokkal, a nagy Budapest makett állandó hasznosításával. Ma sokat beszélünk a tervezést kísérő lakossági/társadalmi kommunikációról, mégis a participáció tanuló fázisait jártuk az utóbbi 20 évben. A tiltakozások helyett jobb hatásfokú a párbeszéd, amihez a városlakónak, a civil partnereknek információhoz kell jutniuk.A mi Infopontunkat nekünk kell “kitalálni”, de érdemes más nagyvárosokét is tanulmányozni. Alább néhány példa:

    Berlin – Infobox

    A berlini Potsdamer Platz újjáépítésekor a fejlesztők részben saját költségükön építették a lábakon álló Infobox ideiglenes épületét. A pályázaton nyertes és megépült tervet a Schneider und Schumacher építésziroda készítette. Az Infobox a Potsdamer Platz közepén állt, a beruházás befejezése után lebontották. Az érdeklőknek bemutatták az épületben a fejlesztési terveket. Ingyenesen látogatható volt a kiállítás. Az épületben a kávézó és könyvesbolt is helyet kapott. A városlakók és a berlini mega-építkezéseket felkereső architektúra-turizmus vendégserege hamar megkedvelte az épületet, sajnálták a lebontását.
    Az iroda építi Frankfurtban a Staedel-Museum bővítését, a berlini Infobox társadalmi kommunikációjában szerzett tapasztalatokat a Staedel is jól hasznosítja. (l. MÉ: 2010/3)

    Berlin – szenátus városfejlesztési központ

    A Berlin-makett, és a berlini fejlesztési tervek állandó kiállítóhelye, a Potzdamer Platz Infobox bontása után vált fontos hellyé. A nagy építészeti társadalmi viták – mint amilyen pl. a Schloss telkének beépítése/funkciója körül is kialakult – itt is participáltattak.
    A Berlin honlapjáról is könnyen elérhető Városfejlesztési osztály weboldala rendkívül informatív, az érdeklődő átfogó és részletes infókat tudhat meg a városfejlesztés terveiről.

    Bécs Kutatóintézete

    Bécs kutatóvárosnak tartja önmagát. A ma a Wien Holding által üzemeltetett intézménynek 50 éves múltja van. A kutatás egyik iránya épületfizikai, energetikai karakterű, a másik az urbanisztika makrofolyamatait pásztázza, részben tervezi. Az intézet folyóirata a “Perspektiven”, a város legkülönbözőbb intézményeiben megforduló lakó is ingyen elérheti. A város honlapjának első menüpontja: oktatás és kutatás – szerkezetében is megmutatja a bécsiek gondolkodását. A bécsi, a városok világversenyében magasra értékelt, mintaszerű városfejlesztés, és annak kommunikációja nagy “helyi” hangsúlyt is kap, miközben az euró-régiós fejlesztések egyik futurisztikus esettanulmánya is: a Duna, Pozsony és Bécs megacity-projektje is kiemelt téma az osztrák nemzeti fejlesztés programjában..

    Pavillon de l’Arsenal, Párizs

    Az 1879-ben épült belvárosi raktárépület 1988 óta várostervezési központként és múzeumként funkcionál. Építészeti és városfejlesztési tervek bemutatásával kívánják bevonni a nagyközönséget a város fejlesztésének folyamatába. Az épület legnagyobb kiállítóterében található az állandó kiállítás, mely 800 négyzetméteren mutatja be Párizs fejlődését és építészetét – egy nagy makettre is támaszkodva. Három kisebb teremben/galérián aktuális kiállításokat rendeznek. A központ állandó találkozóhelyet és vitafórumot kínál a város építészetével és fejlesztésével foglalkozó szakembereknek és az érdeklődő párizsiaknak – a participáció központja.

    Várostervezési kiállítóközpont, Sanghaj

    A kínai nagyvárosi fejlesztésekben prioritást élvez a kommunikáció: a városlakóknak bepillantást engednek a fejlesztési tervekbe – a roppant sebességű fejlesztések közben is. Peking, Chongqing, Nanjing, Sanghaj városokban is található Várostervezési Kiállítóközpont. Legújabban ezek nem csak politikai karakterű, de szakmai jellegű helyszínek lettek.A Sanghaj központjában a Nép Tere keleti részén található nagyszabású épületben a múlt-jelen-jövő hármasa tematizálja a kiállításokat.
    A földszinten a várost általánosságban bemutató kiállítás található, az első emeleten Sanghaj múltjával lehet megismerkedni. A második emeleten a város 1:500-as léptékű famakettje kapott állandó kiállítási helyet. A harmadik emeleten a város fejlesztési terveit mutatják be az érdeklődőknek. A kiállítóterek együtt 3600 négyzetméteres alapterületűek.

    A Customs House, Sydney

    Az épület a Circular Quay nevű városrészében található. Az egykori vámház, ma többféle városi és privát funkciónak, többek között a városi könyvtárnak is helyet ad. A patinás épületben állították ki a Sydney makettjét is, amelyet 1998-ban készítettek.

    Moszkva

    A fáma szerint Hruscsov egyszer Magyarországon járt és megtetszett neki a Budapest makett: így kezdődött a Moszkva-makett építése.
    A Moszkva makett a moszkvai városháza épületében van kiállítva.

    Szegő György – Botzheim Bálint

    *A fenti szöveg a Fővárosi Közmunkák Tanácsa – Stratégiai Fejlesztő Központ Alapítvány által kiadott (szerk.: Juharos Róbert) – Budapest/Holnap/Holnapután – A Duna kulturális fővárosa című, Szőcs Géza államtitkár által vezetett munkacsoport városstratégiát vázoló kötetében is megjelenik.