Mesébe illő tervei szembeszegültek a lélektani sztálinizmussal

Szöveg: Jonathan Glancey

A Sevillai Expo magyar pavilonja, 1992, fotó: Geleta László

Hetvenöt éves korában elhunyt Makovecz Imre építész. Ő volt a vezetője egy egymáshoz lazán kapcsolódó építészek, tervezők és kézművesek csapatának, akik megalapozták az építészet egy alternatív változatát, együtt gondolkodva és együtt élve a kommunista uralom és a Magyarországra és Oroszországra ráerőszakolt lélektelen szovjet stílusú építészet hosszú éveiben. A kommunizmus, materializmus és globalizmus ádáz kritikusa lévén Makovecznek 1976-ban megtiltották, hogy Budapesten dolgozzon. Északra, a festői szépségű Duna melletti Visegrádra költözött. Itt érlelte ki impozáns, egyéni organikus stílusát, a természettől kölcsönözve a formákat, s újraértelmezve többek között Rudolf Steiner, Frank Lloyd Wright, Antoni Gaudí és Lechner Ödön magyar építész eszméit.
Makovecz tervezett nyaralókat, éttermeket, kempingeket, látogatóközpontokat, amelyek hétköznapi funkciójához jelentős esztétikai érték társul. Ezeket a terveket így nevezte: „épületlények”. Valóban élőlényeknek tűnnek a folklór, a mesékből ismerős fákat idéző karjaikkal, kifejező arcukkal. A fából ácsolt zsindelyek egy madár szárnyainak tollaira hasonlítanak. Egyes épületeit olyannak látjuk, mint a még növésben lévő növényeket. Az ablakok a szemeik.