• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Őrzők

    Ormánsági templomrekonstrukciók

    Építészek: Rabb Dániel, Rabb Péter
    Szöveg: Rabb Dániel, Rabb Péter
    Fotók: Kalmár Lajos

    Az Ormánsági nyolc templom projekt az NKA támogatásával 2014-ben indult. A célkitűzés az volt, hogy a templomok további súlyos állagromlását megakadályozzuk, és a festett kazettákból restauráljunk annyit, amennyit csak a pályázati költségvetés megenged.
    A múlt ködébe vész, ahogy bejártuk az Ormánságot, végignéztünk 42 református templomot, és ezeket műemlékvédelmi és veszélyeztetettségi értékelés alapján egy listába rendeztük. Volt köztük olyan – Vejti temploma –, amelyik még nem volt műemlékké nyilvánítva, bár pontosan olyan értékei voltak, mint a környező falvak hasonló templomainak. A felmérés és épületdiagnosztikai vizsgálat során derült ki, hogy a tölgyfából ácsolt fedélszék az alatta lévő gyámboltöves csehsüveg boltozattal együtt statikai remekmű: a gyámboltöv vonóvasait tartó vonógerenda egyben a fedélszék kötőgerendája is, amely fogazott magasítással készült. A tetőszerkezet székoszlopai szorítják össze a két gerendát; amikor esik a hó, és emiatt nagyobb a nyíró igénybevétel a magasított gerendában, hát éppen akkor nagyobb az összeszorító erő is. A zseniális ácsmester nevét azonban hiába kerestük, nem leltük fel, de terveinket az ő emlékének ajánlottuk. Szinte törvényszerű volt, hogy az előzetes költségbecslés kevésnek bizonyult, a gyönyörű, míves szoknyás, hagymás kétszintes sisak újraépítéséhez menet közben külön forrást kellett találni, amire pályázati úton nyílt lehetőség. A templom kapuinak restaurálása is megtörtént, újra régi fényükben ragyognak. Jelzés ez arra az időre, amikor a teljes belső felújításra is sor kerül, hogy milyen is lehetett megépítésekor ez a templom. A szerkezetet rehabilitáltuk, a falak nem romlanak tovább, a tető nem ázik be, az épület megmenekült, de sok munka van még hátra.

    Generál tervező, szakértő: Bartal és Rabb Kft.
    Építészek: Rabb Donát, Kokas Ignác, Rabb Dániel
    Építész munkatársak: Váczi Geregely, Hankó Andrea
    Szerkezet: Molnár Miklós, Rabb Péter, Szabó Balázs
    Diagnosztika: Rabb Dániel, Rabb Péter
    Elektromos tervezés: Lénárt Gábor†, Horváth József
    Restaurátorok: Czakó Ferenc, Pefiffer Tibor, Kiss Margit
    Kivitelező: Branau Kft.
    Műszaki ellenőr: Gárdos Attila
    Támogató: NKA, Baranya Megyei Önkormányzat
    Projekt menedzser: Riegl Gábor megyei főépítész
    Tudományos tanácsadó: Dr. Zentai Tünde