• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Szerves folytonosság

    Rabbiház, Mád

    Építész: Szécsi Zsolt
    Szöveg: Kiss Tamás
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    Tokaj-Hegyalja több évszázados kulturális értékeket rejteget. Az itt található települések képe szorosan összefonódott a szőlőtermesztés és borkészítés tradicionális képével. E táji adottságokból fakadó kultúra meghatározta az e vidéken élők dolgos mindennapjait, művészetüket és épített környezetük karakterét is. Vulkáni kőzetbe vájt pincék sora, jólétet sugárzó, faragott kőkeretes nyílásokkal és kőkapukkal rendelkező házak állnak itt.
    A faluszerkezetet meghatározta a lakosság felekezeti megoszlása is; a lakosok jellemzően a vallási meggyőződésük (római katolikus, református és zsidó felekezetek) központját jelentő templom környezetébe települtek. Zsidók a 17. század elején érkeztek Galíciából Mádra, s egyes források szerint 1771-ben már állt imaházuk a településen. A napjainkban is álló barokk zsinagógájukat – a bejárat feletti hiteles felirat szerint – 1795-ben építették. Jesiva létéről tanúskodó adatok az 1800-as évek második feléből származnak. Legnagyobb diáklétszámmal – mintegy 140 tanulóval – a 19-20. század fordulóján működött.
    Az iskola és rabbilak a zsinagógától keleti irányba tartó út mentén, a lankás domboldalba simulva, egy lakószintnyi eltolással helyezkedik el. E településszerkezeti kontextusból adódóan a háznak nincs kiemelt szerepű homlokzata. Az épület fennállása során több jelentős átalakításon esett át, a legutóbbi kutatások négy periódust különítettek el. Az L alaprajzú, három szintes ház cseréphéjazatú nyeregtetővel fedett, törtfehérre vakolt falait számos kis nyílás töri át. A ház építészeti karakterét alapvetően meghatározza az árkádszerű keleti homlokzat. A kétszintes loggia alul kosárgörbe záródású pillér-ívezettel határolt, felül toszkán kőoszlopokkal gyámolított ívezetekkel lett kialakítva.

    Építész tervezők: Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes
    Építész munkatársak: Kozma Klára, Czikó Miklós, Baksa Péter
    Tartószerkezet: Szarka Gergő
    Épületgépészet: Kabak János
    Elektromos tervezés: Sándor Dávid
    Belsőépítészet: Horváth Viktória, Nánási Zsolt – FILMSET Kft.
    Berendezés: Szakáts Tibor, Breier Dávid – Props Commando