• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Történelemrekonstrukció

    Várkapitányi Lak, Gödöllő, ICOMOS-díj 2020

    Építész: Kruppa Gábor
    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: Török Tamás / Topogram

    Amikor 2011-ben Magyarország töltötte be az EU soros elnöki pozícióját, és az ünnepségek, tanácskozások egyik fő helyszíne a gödöllői Grassalkovich kastély volt, az onnan nem messze álló Várkapitányi Lakot hálóval kellett letakarni a látogatók szeme elől. Most, csaknem tíz évvel később, teljes pompájában megújult a barokk épület. A kétszintes, kontyolt nyeregtetővel fedett ház 1750 körül épült, és amikor használatban volt, szinte mindig a kastélyhoz kötődő funkciót látott el. Először a Grassalkovich-uradalom jószágigazgatója lakott itt, 1848-ban orosz csapatok foglalták el, a kiegyezés után Ferenc József magántulajdona lett. Jó ideig az uradalom hivatalnokai használták – elsősorban a várkapitány –, de a Gödöllőn gyakran tartózkodó Erzsébet királyné is itt rendezte be titkári hivatalát, 1920 után pedig a királyi testőrség laktanyája lett. A kastélyra néző, látványos faverandáját 1900 után illesztették hozzá. 1945 után lassú pusztulás vette kezdetét, amely a rendszerváltás után felgyorsult. 2010-ben vásárolta vissza a város önkormányzata, azzal a szándékkal, hogy kulturális és közösségi szerepet ad az épületnek, de a források lassan érkeztek, a város jelentős támogatása mellett is csak mostanra sikerült befejezni a teljes felújítást. A Várkapitányi Lak kívül-belül visszanyerte eredeti szerkezetét, térstruktúráját, építészeti részleteit, és korszerű gépészettel ellátva alkalmas lett a mai használatra. A viszonylag egyszerű épületben számos olyan megoldást kellett alkalmazni, amelyek nem látványos újdonságok ugyan, de annál nagyobb átfogó figyelem, precíz mérlegelés eredményei.

     

    Generáltervezés: Kima Stúdió
    Vezető építész: Kruppa Gábor
    Építészek: Merkel Tamás, Rónai Piroska, Butora Tamás
    Tartószerkezet: Besey László, Szabó Zoltán
    Épületvillamosság: Petkovics János
    Épületgépészet: Komáromi Dániel
    Tűzvédelem: Brindzik Orsolya
    Kertépítészet: Andaházy László
    Útterv: Fekete Zsolt
    Faanyagvédelem: Dr. Pluzsik András
    Faldiagnosztika: Kövesi Attila
    Falkép restaurátor: Lángi József
    Művészettörténészek: Balázsik Tamás, Rostás Péter
    Műemléki felügyelő: Klaniczay Péter