A Duna visszafoglalása

Új szabadtéri strandok Budapesten Szöveg: Götz Eszter Fotók: Beliczay László Budapest egyedülálló fekvésének kulcsa a várost kettészelő Duna. Európában ritka az olyan főváros, amelyik ilyen hosszú folyóparttal büszkélkedhet, ráadásul még a 21. század elején sem sikerült végig lebetonozni. 2021 nyarán két dunai strand is megnyílt a budai oldalon: a Kopaszi-gátnál a SHO Beach és a […]

Városi úszó oázis

Little Island, New York Építész: Thomas Heatherwick Szöveg: Szegő György Fotók: Michael Grimm, Thomas Schenck – Little Island New Yorknak három frekventált rozsdazónája is egykori rakpart. Ebből kettő Manhattan East River, illetve Hudson River folyópartja. Előbbit egy gyorsforgalmi úttal modernizálták, utóbbin a városlakók kaptak teret. A New York Pier 55-ön a londoni sztárdesigner, Thomas Heatherwick […]

Beton-fa ékszer a tájban

Naplás-tavi kilátó Építész: Gutowski Robert Szöveg: Tatai Mária Fotók: Bujnovszky Tamás A Naplás út menti tavat, azaz a Szilas-pataki víztározót 1978-ban hozták létre a patak duzzasztásával egy lápos völgyben, és 1997-től természetvédelmi területté nyilvánították az erdős-rétes környezetet. A tó Budapest legnagyobb állóvize is egyben, a fölé magasodó dombot pedig most egy kilátó építésével koronázták meg. […]

Digitális Múzeum terve

Veszprém, EKF 2023 Terv és szöveg: Kalmár László, Zsuffa Zsolt Az elmúlt évtizedek radikális változásokat hoztak a múzeum, mint intézmény műfajában. Az 1970-es évek végén a párizsi Pompidou Központ lépett elsőként egy forradalmian új koncepcióval – megépültekor nem csupán egy látványos „kiállítógép” volt, hanem egy olyan közösségi fórum, amely hamar megtalálta fontos, központi helyét a […]

Tornyok bűvöletében

Györgyi Dénes tervei a debreceni városházához Szöveg: Magyaróvári Fanni Izabella Fotók: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ Idén 90 éve, 1931 tavaszán zárult le a debreceni városháza nagyszabású tervpályázata. A két világháború közötti időszak kiemelkedő építészeti alkotásai sok esetben kizárólag tervek formájában készülhettek el, elsősorban a gazdasági válság, majd a második világháború kitörése miatt. […]

Oszmán örökség

Zarándoktelepülés Szulejmán szultán szigetvári türbéje körül szöveg: Pap Norbert, Kitanics Máté Szulejmán szultán oszmán zarándokvárosa a Szigetvár melletti Turbékon történelmi léptékkel nézve meglehetősen gyorsan jött létre az 1570-es évek közepén. Ugyanakkor nem egy statikus építészeti struktúra alakult ki itt, hiszen fennállása alatt, az 1680-as évek végéig többször változott és bővült. Funkciói is gazdagodtak, lakóinak száma […]

Ráday Mihály forradalma

A mozgalom kezdetéről Szöveg: Szegő György Ráday Mihály operatőrként, rendezőként, a 30 éven át futott legendás televíziós sorozatán túl számos tévéjátékot, dokumentumfilmet, gyerekműsorokat készített. 15 éven át láthattuk a Katona Tamással közös televíziós sorozatukat 1848-ról. Könyveket, újságcikkeket írt, országos szintű egyesületet és városvédő gyerektábort szervezett. Kijárta a Róth Miksa ház vagy a kézdivásárhelyi napfényműterem megőrzését. […]

Egy másik modern felfedezése Magyarországon

Szöveg: Laczó Dániel Magyarországon kétszer terjedt el a modern építészet a világháborút követő évtizedben. Az első a háborút közvetlenül követő koalíciós időszak volt, amikor az állami beruházások esetében is egyeduralkodóvá vált a modernizmus. Az 1949-re lezajlott kommunista hatalomátvételt fordulat követte a művelődéspolitika terén is: a diktatúra a művészeti életre is kiterjedt és a szocialista realista […]

Családi ház mintatervek

Történeti áttekintés Szöveg: Perényi Tamás A 2015-ben elfogadott nemzeti építészetpolitika a családiház-építés minőségének javítása érdekében mintatervek kidolgozását tartja szükségesnek. A mintatervek magyarországi megjelenésének több, mint százéves története van; az egymást követő mintaterv-ciklusok megvalósult házai jelentős mértékben határozzák meg a települések építészeti összképét. A különböző indíttatású és karakterű tervek tanulsággal is szolgálnak: egy új mintaterv-ajánlat kidolgozásának […]

Fajelméleti szemlélet az itáliai gyarmati kiállításokon

Építészeti és kultúrtörténeti áttekintés 1937 és 1943 között Szöveg: Juhász Bálint Mark Neocleu brit szociológus úgy vélekedett a 20. század totalitárius államainak szerepéről, hogy egy nosztalgiát ébresztő múlt felidézésével próbáltak egy fajelméleti szemléletet bevezetni. Eme elgondolás nagyon hasonlít Michael Foucault állásfoglalására, miszerint a 20. század diktatúrái nem arra törekedtek, hogy népjóléti intézkedéseket vezessenek be, hanem […]

Digitális kőművesség

Striatus híd a Velencei Biennálén, 2021 Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Zaha Hadid Architects Az idei Velencei Biennálé alatt egy új híddal gazdagodott a város – igaz, a Striatus névre hallgató új híd nem a város csatornái felett ível, hanem a Riva dei Sette Martiri sétány melletti kertben található. Az Európai Kulturális Központhoz tartozó kertben immár […]

Áhítatos építészeti formák

Baumhorn Lipót emlékkiállítás, Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely Közalapítvány 08. 25. – 01. 20. Szöveg: Oszkó Ágnes Ivett Fotók: MÉM MDK, Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma 2021. augusztus 25-én Áhítatos építészeti formák címmel nyílt kiállítás Budapesten a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely kiállítóterében, mely maga is egy Baumhorn-zsinagóga. A tárlat fókuszában a 120 éve […]