A londoni pavilon

Szöveg: Sáros László György 1997-ben Charles herceg (ma II. Károly brit uralkodó) felkérte Makovecz Imrét, hogy tervezzen egy „kiállítást” a Westminster kerületben a Temze melletti Embankment parkban. Mutassa be egy pavilonban, amit addig csinált mint építész, mint gondolkodó, mint tanár, aki a saját maga alapította iskolája élén áll. A pavilon csak három hónapig állt volna […]

Makovecz Imre: Kísérletek, épületek. Az 1960-70-es évek

Szöveg: Keserü Katalin Makovecz Imre építészete és képzőművészeti alkotásai – elsősorban iskolája korai időszakában –, valamint ezek monografikus feldolgozása és elemzése eddig gyakorlatilag ismeretlenek maradtak. Keserü Katalin tanulmánya vállalta fel ezek feltárását, az 1960-as és 1970-es évekre összpontosítva. Az 1960-as években, amikor a modernizmus Kelet-Európában újra erőre kapott, Makovecz úgy vélte, hogy az építészetnek ismét […]