Szöveg: Meggyesi Tamás

Egri uszoda, 2000, fotó: Geleta László

Makovecz Imrével nem volt személyes kapcsolatom, noha közel laktunk, és az utcán többször is köszöntünk egymásnak. Meglepődtem, amikor a Magyar Építőművészet szerkesztősége felkért, hogy írjak egy cikket az egri uszodáról. Nehezen vállaltam el, hiszen ez nem az én területem. Ezt mégis két további cikk követte a Stephaneumról és a lendvai művelődési házról. Egyik nyáron a Balaton partján szól a telefon: „Makovecz Imre vagyok.” Megrémültem, gondoltam: most jön a leszúrás. De Imre röviden csak a következőt mondta: „Olvastam a cikket, és köszönöm, hogy végre valaki nem gyűlöletből beszél.”
Ez volt életem egyik legnagyobb elismerése.