• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • A MÉSZ sajtónyilatkozata

    A MÉSZ sajtónyilatkozata

    A Magyar Építőművészet és az egész magyar kultúra számára óriási jelentőségű esemény volt az eredetileg Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte, most megújult Zeneakadémia közelmúltban történt átadása, ünnepélyes megnyitása. a munka hatalmas szellemi és anyagi ráfordítást igényelt. éppen ezért méltánytalannak és elfogadhatatlannak tartjuk azt a módot, amivel és ahogyan a felújítás tervezőit háttérbe szorítva elhallgatják. Sajnálatos, de az utóbbi időkben ez a jelenség egyre gyakrabban előfordul, holott a végső produkciónak ők a szerzői, avagy képszerűen a dirigensei.

    Kérünk mindenkit, aki a területen hivatott a tájékoztatást szolgálni, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Köz előtt is legyen/lehessen ismert a nevük, mint akik felelős szellemi és elhivatott művészeti vezetői voltak ennek a munkának.
    Név szerint is: Magyari Éva, Pazár Béla, Potzner Ferenc építészek.

    Budapest, 2013. november 29.