• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Polgár Attila designer, fotográfus emlékkiállítása

    Polgár Attila (1965-2012) designer, fotográfus emlékkiállítása
    HAP Galéria, 2014. július 2-25.

    polgar_hap

    1979-től 1983-ig Pécsett a Művészeti Szakközépiskolát látogatta, ahol érettségi- és ötvös szakmunkás bizonyítványt szerzett. Még ebben az évben felvételt nyert az Iparművészeti Főiskolára. Már az első pillanattól kezdve mesterei és társai felfigyeltek kiemelkedő képességeire, rajzkészsége, tervezési fantáziája és konstrukciós ötletei folyamatosan ráirányították az elismerő figyelmet. Főiskolai zárómunkája részeként ékszereket is készített, melyek hagyománymegtagadó és provokatív voltuk miatt széles körben hívták fel magukra és alkotójukra a figyelmet. Ez a tárgysorozat kora ékszertörténetének kitörölhetetlen részévé vált. Fotóin keresztül megörökített épület helyszínére, saját meggyőződésétől vezérleve valamennyi évszakban visszatért, hogy teljes prezentációt tudjon létrehozni azokról. Kiemelkedő volt a fotózás technikai hátterének mély ismerete, új lehetőségek kutatása és ezek tudatos alkalmazása munkájában. Mint légi felvételeket repülőről készítő fotós is egyedülálló volt kortárs építészetünk alkotásainak teljes körű megjelenítésében.