Citadella ötletpályázat bemutatója

MÉSZ, 2016. december 13.  Szöveg: Beliczay Zsuzsa Hagyományteremtő rendezvényen mutatták be a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében a Citadella Ötletpályázat díjazott műveit. A Gellért-hegy kiemelt városképi, turisztikai, történelmi és szakrális jelentőségű hely, átalakítása érzékeny és sok kérdést megbolygató feladat. Krizsán András, a MÉSZ elnöke bevezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy az országos jelentőségű tervpályázatok […]

Média Építészeti Díj 2016

Uránia Nemzeti Filmszínház, 2016. december 11. 12. alkalommal rendezte meg az Építészfórum a Média Építészeti Díj nyilvános zsűrizését és díjátadóját december közepén az Uránia Filmszínházban. A gálán minden évben köszöntenek egy mestert, 2016-ban Török Ferencet, a ma élő építészgeneráció egyik legfontosabb alakját üdvözölték. Az eseményt Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes-államtitkár nyitotta meg. A tizenegy […]

Időív – Hild villa, felújítás és bővítés

MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet Építész: Kokas László Szöveg: Sulyok Miklós Fotók: Bujnovszky Tamás Napjainkra vajmi kevés maradt fenn a Hild-kori Pest-Buda urbanisztikai karakteréből. Azonban áll még fővárosunkban számos háza Hild Józsefnek, a magyar építészettörténet közismerten egyik legtermékenyebb építészének, aki csak Pesten mintegy kilencszáz építési engedély kérelmet nyújtott be pályája során. A Budakeszi úti villát […]

Tanítók és tanulók rendezett társulása

Bleyer Jakab Általános Iskola, Budaörs Építészek: Tőrös Ágnes, Pólus Károly, Nagy Csaba Szöveg: Dragon Zoltán Fotók: Bujnovszky Tamás Legtöbbször egy iskolaépület felújítása is örömet okoz, de egy új épület emelése igazán ritka esemény – kivéve Budaörsön. És a múlt idő végképp nem indokolt, mert noha a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola gyógypedagógiai intézményi egységének […]

A szín tettei

Nemzeti Teniszközpont, Budapest Építész: Kendik Géza Szöveg: Zöldi Anna Fotók: Bujnovszky Tamás Goethe szerint a színek a fény tettei és szenvedése. Kendik Géza legújabb épületének merész színei amellett érvelnek, hogy ez a szenvedés nem hiábavaló. Anélkül, hogy Goethe költői megállapítását mélyebb elemzésnek vetnénk alá, annyi a közhely szintjén is megállapítható, hogy a színek jellemzően a […]

A felébresztett Csipkerózsika

Hajóállomás, Szentendre Építészek: Puhl Antal, Dajka Péter Szöveg: Ulrich Tamás Fotók: Hajdú József Szentendre, Czóbel sétány 6, Duna-part. Az egykori hajóállomás átépítés előtti állapotáról készült fotók alapján ez a vasbeton Csipkerózsika jó néhány évet átaludt, és álmában bizony alaposan tönkrement. Az 1970-es években tervezett és készült épület eredetileg a MAHART szentendrei hajóállomása volt, de ez […]

Felragyogó mérföldkő

Nordic Light irodaház, Budapest Építészek: Paulinyi Gergely, Reith András Szöveg: Mizsei Anett Fotók: Bujnovszky Tamás Egy építészeti alkotás megtapasztalása sosem állóképek sorozataként történik, hanem integrált módon, fizikai és szellemi jellemzőit együtt érzékelve. Megerősíti a befogadót önnön létezésében és tudatosítja a világban elfoglalt helyét.1 Mégis vannak házak, amelyek szinte „meghívják” a fotográfust. Ikonikus képek születnek róluk, […]

A tér törvénye

Science Museum, Winton Gallery, London Építész: Zaha Hadid Szöveg: Götz Eszter Fotók: Luke Hayes 2016 legvégén készült el Londonban a tavaly márciusban váratlanul elhunyt Zaha Hadid tervei alapján a Science Museum új terme: a Matematika galériája. Hadid eredetileg matematikusnak készült a bejrúti egyetemen. A Winton Gallery tere azt mutatja, hogy Hadid radikálisan új térfogalma szigorúan […]

Barátságos lakógép

Energiatudatos családi ház, Pécs Építész: ifj. Kistelegdi István Szöveg és fotók: Botzheim Bálint A 21. század elvárásai szerint az épületek egyik feladata, hogy a külvilág időjárási viszonyaihoz automatikusan alkalmazkodva biztosítsák a megfelelő életfeltételeket a felhasználóknak. Vajon milyen lesz az átlagos családi ház húsz év múlva? A jó levegő, a víz, az emberi test számára kellemes […]

Idővel felfénylik

A fertődi Kiskastély helyreállítása Építészek: Szentkuti Viktor, Halmai Dénes, Molnár Csaba Szöveg: Götz Eszter Fotók: Batár Zsolt A 2000-es évek elején – először tudományos kutatómunkával, majd tervezéssel, 2009-től pedig a kivitelezés egymást követő ütemeivel – folyik a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes komplexumának megújítása. 2014-ben egy kormányhatározat döntött arról, hogy Eszterházát Magyarország, illetve a közép-európai régió egyik kulcsfontosságú […]

Régi otthon – új funkciók

Plečnik ház, Ljubljana – Piranesi díj 2016 Építészek: Maruša Zorec, Maša Živec, Matjaž Bolčina Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Tadej Bolta Ljubljana új múzeuma a város kiemelkedő építészének emléke előtt tiszteleg. A város és múzeumai, valamint a kulturális kormányzat példaértékű együttműködésének köszönhetően, az 1957-ben elhunyt Jože Plečnik otthonát a 2015-ös átalakítás nyomán a korhű szellemiség és […]

Minden rendben van

Boldog Donáti Celesztina piarista óvoda, Nagykanizsa Építészek: Falvai Balázs, Nagy Márton, Tatár Balázs, Török Dávid Szöveg: Cságoly Ferenc Fotók: Kudász Gábor Arion Pár héttel az évzáró után a nagykanizsai piarista iskolaközpont területén minden békés és nyugalmas volt, az itt megszokott gyerekzsivaj helyett a nyár madárcsicsergéses, bogárzümmögéses csendje. Az épületek közötti nagy fák árnyékában sétálgatva, a környezettel […]