Egykoron a térképész tudós volt, a földrajz tudományának művelője – legalábbis ezt sugallja Jan Vermeer van Delft méltán híres, allegorikus portréja a geográfusról. Vermeer azonban nemcsak egy tudóst festett meg, hanem egy kultúrát is, a látás és a láttatás egy lehetséges, és a 17. században igen divatos móduszát, amelyet Svetlana Alpers…

Amikor harminc éve már Magyarországról is ki lehetett járni a Velencei Biennálékra, a koncepciók már főkurátori kezekben voltak. Tovább erősödött ez az építészeti biennálék indulásakor. A nemzeti biztosok, miután a főkurátor meghívta őket eszmecserére, több-kevesebb odaadással, de – a figyelem és a vágyott siker reményében – igyekeztek együttműködni.

A Félelem a fekete dobozban kiállítás a Trafó Galériában igen sokrétűen mozgósítja a black box metaforát. Elektrotechnikáról, informatikáról és aviatikáról ugyan nincs szó, de az elme és a társadalom mentális és valós terei elég markánsan megjelennek benne. Molnár Edit és Marcel Schwierin kurátori koncepciójában nemcsak a „félelem százada” és a „terror évtizede” tárul fel…

Úgy hiszem, ma az építészetet gyakorolni, az építészetet tanítani, az építészetről tanulni egészen más következményekkel jár, mint akár csak száz éve is. Úgy gondolom, ma mindannyian a modern világ lehetőségeinek, fejlődésének egy más állapotában vagyunk. Hiszem, hogy az építészet a végéhez érkezett.

A víz arché, az élet bölcsője, élőhely. A tiszta forrás az eredetiség, az autentikus kultúra szimbólumává vált, de az igazán híres források környezetét az ember építményekkel választotta el saját környezetétől. A mai értelemben vett civilizációk jelentős része vízparti kultúrákhoz kötődik, mind a termelés, mind az épületek tekintetében.

Ha az ember külföldön szeretne építésznek tanulni a legjobb, amit tehet, hogy kint is készül a felvételi vizsgákra. Ehhez kínál kitűnő lehetőséget a skandináv højskole rendszer. A Dániában máig sikeresen működő népfőiskolák közül is kiemelkedik a Krabbesholm Højskole pezsgő szakmai élettel rendelkező design és művészeti képzése.

„Az emberiségnek két testamentuma van: az építészet és a könyvnyomtatás, a kőből és a papírból való biblia.” (Victor Hugo) Emlékezhetünk, hogy az építészetelméleti gondolkodás alapító szövege, Vitruvius „Tíz könyve” az architekturalitás alapvetőnek tételezett jegyeit (firmitas, utilitas, venustas) a szónoklás, az ékes beszéd tudományának példájával is meg akarta erősíteni.

Bizonyára meglepõdik, aki megnézi a www.aadrl.net címû weboldalt, vagy felkutatja a többi angolszász egyetem hallgatóinak mostanság készült munkáit. Mi folyik itt? Mi ez a burjánzó forma-orgia? Növények módjára növekedõ, önmagukat reprodukáló digitális épületek, melyekben DNS gyanánt programkód határozza meg a formát?

Nem mondanám, hogy az idei velencei építészeti biennále magyar pályázata, a japán – svájci – magyar együttműködéssel megvalósult Corpora in Si(gh)te (CiS) könnyű befogadói helyzetbe segít egy átlagos építészeti és médiatechnológiai ismeretekkel rendelkező nézőt.