• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Kiállítás Czigler Győző építész emlékére

    Szöveg: Tóth Enikő
    Fotók: MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum

    1850. július 19-én született Czigler Győző építész, műegyetemi tanár, a historizmus sokat foglalkoztatott, sikeres alkotója, a dualizmuskori Magyarország építészeti színterének kiemelkedő személyisége. Műveivel az egykori Osztrák-Magyar Monarchia-szerte, Bécstől, Fiumén át Nagyszebenig találkozhatunk. Fővárosunk is városképileg jelentős épületeket köszönhet az építőművésznek, hiszen ő tervezte az Andrássy úti Saxlehner-palotát, az Alkotmány utcai Kereskedelmi Akadémiát, az Országos Erdészeti Egyesület székházát, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Fő utcai és Erzsébet körúti palotáit, a Hold utcai és Hunyadi téri vásárcsarnokokat, a Központi Statisztikai Hivatal épületét, a Gozsdu-udvart, s ő kezdte tervezni a városligeti artézi fürdőt – a Széchenyi fürdőt – amelyet már az építész halála után, 1909 és 1913 között a Czigler iroda munkatársa, Dvořák Ede, Gerster Kálmánnal átdolgozott rajzai alapján építettek fel.