Makovecz Imre templomaiban, 11. 19. – 20. A 2012 óta minden év novemberében megrendezett Héttorony Fesztivál célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a zene és építészet szerves kapcsolatára. A koncertek mellett Makovecz Imre életművét és annak hatásait bemutató kiállítások, szakmai beszélgetések szokták várni a közönséget, határon innen és túl egyaránt. Az idei Héttorony Fesztivál megtervezésén is […]
Az Év Főépítésze 2020
Huszonegyedik alkalommal került átadásra a 2000-ben megalapított Az Év Főépítésze díj. Évente két kategóriában adományozható elismerés: Az Év Főépítésze díjat aktív főépítész, míg a Főépítészi Életmű díjat a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonult kiváló főépítész kapja. Az elismeréseket a 2020. november 20-án online megtartott rendezvényen jelentette be Erő Zoltán, Budapest főépítésze és Salamin […]
Az Országház építése és művészete
A Nemzet Főtere – A Kossuth tér története Szöveg: Szegő György Két impozáns – bátran mondható, bibliofil – kötetet jelentetett meg az Országház Könyvkiadó. A T. Házat és művészetét, építőművészetét monografikus igénnyel tezaurusszá szerkesztő Sisa József és munkatársai egyszerre szolgálnak kultúr- és politikatörténettel, valamint építészet- és művészettörténettel. Sisa a korszakot kutató, kiemelkedő művészettörténészként racionális rendszerben […]
Világokon átívelő építészet
RIBA Aranyérem 2021: David Adjaye Szöveg: Botzheim Bálint A Brit Építészek Királyi Egyesülete 1848 óta adományozza a Királyi Aranyérmet. Az elismeréssel nem egy-egy épületet tüntetnek ki, hanem olyan építészeket, akik jelentősen hozzájárulnak az építészet fejlődéséhez. A Királyi Aranyérem birtokosai olyan neves építészek, mint Norman Foster (1983), Buckminster Fuller (1968), vagy Frank Lloyd Wright (1941). Ebben a […]
James Wines retrospektív
Museum for Architectural Drawing, Berlin, 11. 28 – 03. 07. Szöveg: Götz Eszter Fotók: Tschoban Foundation James Wines és építészirodája, a SITE (Sculpture in the Environment) már az 1970-es évek elejétől kezdve a „zöld” városi projektek úttörője volt. Az iroda fennállásának 50. évfordulóján a Tschoban Foundation által működtetett berlini Építészeti Rajzmúzeum retrospektív tárlatot rendezett James […]
Land for Us All
AZ Wien, 11. 19 – 2021. 05. 03. Szöveg: Götz Eszter Fotók: AZW Az Architekturzentrum Wien új kiállítása a városok és a még szabadon maradt földterületek viszonyát elemzi, azt a folyamatot, ami a beépítéseknek köszönhető profittermelés mögött súlyos következményekkel jár: klímakatasztrófával, emelkedő ingatlanárakkal, betonrengeteggel, a természet eltűnésével. A tárlat két kurátora, Karoline Mayer és Katharina […]
Insula Leporum
Margitsziget. Budapesti kultúrtörténeti séták IV. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2020. 239 o. Szöveg: Gács János Új kötettel gyarapodott a Fekete Sas Kiadó népszerű sorozata. A Margitszigetről szóló, kézbe és kabátzsebbe is belesimuló kötetet az előző háromhoz hasonlóan Saly Noémi szerkesztette, és a jól bevált szerzőgárda: Csontó Sándor, Gecséné Tar Imola, Götz Eszter, Holló Szilvia […]
Nagy Gábor: Nem is tudom… ráadás
Hungarovox Kiadó, Budapest, 2020, 354 o. Szöveg: Götz Eszter Valószínűleg a laikusok nem is sejtik, milyen izgalmas egy műemlékvédő élete. Elmúlt korok intim életét tapintja ki a málló falak, aládúcolt templomtornyok, falusi pajták vagy egykor pompás kastélyok ránk maradt szerkezeteiben. De ritka, aki mindezt a nagyközönség számára is meg tudja szólaltatni. 2002-ben jelent meg Nagy […]
A DECODE pályázat eredménye
November 10-én a Faur Zsófi Galériában hirdették ki a DECODE pályázat eredményét és megnyitották meg a pályaművekből rendezett kiállítást. A pályázat célja a társművészeti ágak szorosabbra fűzése az építészettel és új kapcsolódási pontok keresése. Összesen 62 pályamű érkezett be, 22 az építészeti és 40 a művészeti kategóriában. A DECODE Alapítvány a pályázók mellé idén két […]
Best Highrises 2020/2021
DAM, Frankfurt, 10. 31 – 2021. 04. 25. Az International Highrise Award 2020 az elmúlt évek hagyományait követve, most is a frankfurti Német Építészeti Múzeumban mutatja be az idei verseny díjazottjait. A világszerte meghirdetett díj jövőorientált tervezést, funkcionális kialakítást, innovatív építési technológiák használatát, a városi szövetbe való illeszkedést, fenntartható és gazdaságos üzemeltetést vár el a […]
Kiállítás Czigler Győző építész emlékére
Szöveg: Tóth Enikő Fotók: MÉM MDK Magyar Építészeti Múzeum 1850. július 19-én született Czigler Győző építész, műegyetemi tanár, a historizmus sokat foglalkoztatott, sikeres alkotója, a dualizmuskori Magyarország építészeti színterének kiemelkedő személyisége. Műveivel az egykori Osztrák-Magyar Monarchia-szerte, Bécstől, Fiumén át Nagyszebenig találkozhatunk. Fővárosunk is városképileg jelentős épületeket köszönhet az építőművésznek, hiszen ő tervezte az Andrássy úti […]
építész stúdió 30
FUGA, 09. 10. – 09. 28. Szöveg és fotó: Götz Eszter Harminc éves lett az Építész Stúdió. Ebből az alkalomból egy kiállítással és egy összegző kötettel mutatta be magát az alkotóközösség, mindkettő az alapítós óta eltelt három évtized munkáit fogja egybe. A kiállítás egyedi módon kezelte a járvány miatti korlátozást: a megnyitó és a záró […]