A zsidó vallásreform építészeti tanúja

Az óbudai zsinagóga Szöveg: Klein Rudolf, Nagy Gergely Fotók: Klein Rudolf Európában csak kevés olyan zsidó imahely létezik, amely az óbudai zsinagógánál meggyőzőbben és megindítóbban bizonyítja a zsidó vallásreform folyamatát. A szabadon álló zsinagóga két ütemben épült: az első még a zsidó vallás reformját megelőző időszakra esett, a másik a reform kiteljesedésének idejére, így az […]

Érték(újra)teremtés

Kolostorok újrahasznosítása és továbbélése kortárs építészeti beavatkozások segítségével Szöveg: Varga Bianka A kereszténnyé váló középkori Európa első kolostorai óta, a rendek és rendházak sorsa párhuzamosan alakult az egyház történetével. Az egyházak társadalmi–közéleti–politikai pozícióinak megváltozása szinte természetszerűleg hozta a legjelentősebb oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységet folytató szerzetesrendek és ingatlanjaik helyzetének megváltozását. Szerzetesrendek azonban ma is működnek. […]

Nő építészek a szocialista érában (1945–1989)

Egy frissen megjelent angol nyelvű tanulmánygyűjteményről Szöveg: Kerékgyártó Béla Hogyan nyertek teret, és mi volt a szerepük a nő építészeknek a szocialista tábor országaiban? Volt-e lényeges különbség ebből a szempontból a Nyugat és Kelet-Európa között? E kérdéseket járja körül a Routledge kiadónál Simon Mariann és Mary Pepchinski szerkesztésében nemrég megjelent kötet. Mint a szerkesztők bevezetőjükben […]

Az észleletek váltakozásából kialakuló építészeti élmény

Tadao Ando St. Louis-i galéria épületében Szöveg: Losonczi Anna Az írás olyan épületekről szól, ahol az időbeliség kulcsszerepet kap, mert a téregyüttes hatása az épület időben elhúzódófelderítésével teljesedik ki. A mozgás és a többszöri látogatás során tapasztaljuk meg az épület különböző olvasatait időbeli és térbeli kontextustól függően. Ez a jelenségnem tapasztalható bármely épület esetén, de […]

Magasházak Budapesten

Szöveg: Körmendy Imre A magas épületek építése mindenkor a hatalom kifejezése volt (egészen visszamenve az időben utalhatnánk a Biblia írójának értelmezésére, Bábel tornyára, ahol az akkori emberiség az Isten fölé akarta ezzel magát helyezni). A középkor itáliai városállamaiból ismerjük a gazdag családok vetélkedését abban, hogy kinek a lakótornya magasabb. A vetélkedés odáig fajult, hogy az […]

A MÉSZ a 21. században

Beszélgetés a MÉSZ jövőjéről, Építészpince 2017. január Szöveg: Zöldi Anna, Botzheim Bálint A MÉSZ új elnöksége legfontosabb feladatának tekinti, hogy a hazai építésztársadalom időről időre megújuló, a szakma állapotváltozásaira érzékenyen reagáló, hiteles szervezete legyen. Ettől a szándéktól vezérelve, az új elnökség informális és szervezett formában keresi a lehetőségét, hogy a tagságot aktivizálva, véleményüket kikérve a […]

Együttélés a távolabbi szomszéddal

Chlorella algapavilon terve Terv: Miklósi Ádám A biológia egyik alapelvére építette Miklósi Ádám napelemmel működtetett, bárhol felállítható algapavilonja, amely 2016 végén az Inhabitat Biodesign pályázatán elnyerte a Gyógyító Helyek kategória fődíját. A Föld lakóinak immár több mint 60%-a nagyvárosokban él, és a WHO 2016-os felmérése szerint bolygónk légszennyezettsége egyre több helyen lépi túllépi az egészségügyi határértéket: […]

Kik éltek, kik építettek itt?

Zsidó hozzájárulás Budapest világvárossá válásához Az ÓVÁS! Egyesület konferenciája és kiállítása, FUGA, 2017. február 23. – március 15. Szöveg: Götz Eszter Fotók: Jávor István, Lábass Endre „De az igaz ugye, hogy közénk senkik, még egyformákban is százfélék közé, elvegyült egy millió zsidó? Hogy e zsidók megcsinálták nekünk Budapestet, s mindazt, ami talán – talán? Biztosan […]

Sajó István újrafelfedezése

MODEM, Debrecen, 2016. december 8. – 2017. február 26. Műcsarnok, 2017. április 5. – június 4. Szöveg: Szegő György A honi építészettörténeti tárlatok – reményben – gazdag jövőjét ígérő, úttörő jelentőségű kiállítás címe: Art deco a pusztán. Sajó István (1896–1961) és műve. A kiállítás két kurátora, Térey János költő, polihisztor és Szoboszlai Lilla muzeológus olyan […]

Peter Cook retrospektív kiállítás

Építészeti Rajzok Múzeuma, Tschoban Foundation, Berlin 2016. október 30. – 2017. február 12. Szöveg: Götz Eszter A hatvanas évek legendás brit tervezőcsapata, az Archigram alapítója, lelke és ösztönzője, Peter Cook építész, akinek 80. születésnapját egy nagyszabású retrospektív kiállítással ünnepli a berlini Építészeti Rajzok Múzeuma. Cook rajzaiból 1982-ben volt utoljára kiállítás Berlinben az Aedes Architecture Forum […]

Piranesi díj 2016

FUGA, 2017. január 25. – február 13.  Szöveg: Pálinkás Edit 2016. november 16. és 19. között rendezték meg a Piráni Építészeti Napokat, Európa egyik legnagyobb múltú nemzetközi építészeti konferenciájának idei eseményét, amely minden évben bemutatja a legfrissebb építészeti trendeket és a leginnovatívabb térformálási ötleteket. A konferenciához több építészeti kiállítás is kapcsolódik, közülük a legfontosabb a […]

Rerrich Béla emlékkiállítás

Pavilon Galéria, Pestszentlőrinc Szöveg: Szegő György A kiállítás helyszíne az építész-kerttervező egyik budapesti kertvárosi parkja, a XVIII. kerületi Kossuth tér.  A teret 1910-ben az akkor még önálló község vásárolta meg, piac kialakításához. Az első világháború után itt hozták létre a település centrumát. 1929-ben tervpályázatot írtak ki az iskola, az evangélikus templom, a kultúrház és a […]