A Magyar ÉpÃtész Kamara és a Magyar ÉpÃtészek Szövetsége által meghirdetett DiplomadÃj pályázatra az idén 58 terv érkezett. Ez jóval kevesebb mint az elÅ‘zÅ‘ évi, tavaly 94 tervet bÃráltak. Örömteli változás viszont a diplomadÃj pályázatra benyújtott településrendezési, városépÃtészeti munkák számának növekedése. Még nagyobb öröm, hogy ebben az évben újra nyújtottak be diplomatervet belsőépÃtész témában is, […]
A BÉK ÉpÃtészeti NÃvódÃja 2016
FUGA, 2016. október 3. Október 3-án, az ÉpÃtészet Világnapján adták át a Budapesti ÉpÃtész Kamara NÃvódÃjait. A 21 budapesti döntÅ‘s projektbÅ‘l – amelyek között lakó- és középületek, köztér-átalakÃtások és műemléki felújÃtások szerepeltek – öt kapott nÃvódÃjat, további kettÅ‘ elismerÅ‘ oklevélben részesült. A Budapesti ÉpÃtész Kamara ÉpÃtészeti NÃvódÃj átadására elsÅ‘ alkalommal 2015-ben került sor. A tavalyi […]
Laudáció Häider Andrea fotóművész kitüntetéséhez
Magyar ÉpÃtészetért Érem 2016 Szöveg: Finta József A Magyar ÉpÃtÅ‘művészetért Érem alapgondolata – alapÃtásának idején – még a tervezÅ‘ épÃtészeknek szóló elismerés lett volna; most szerencsére jóval tágabban értelmezett dÃj, amelybe beletartoznak azok is, akik az épÃtészet közelében, s mindenekelÅ‘tt az épÃtészetért dolgoznak, s tettek – tesznek e tárgyban nagyon elismerendÅ‘t. Merthogy az épÃtészetre – […]
Magyar Formatervezési DÃj 2016
Iparművészeti Múzeum, 2016. 09. 24. – 11. 20. A Design Hét Budapest 2016 rendezvénysorozatának keretében adták át a Magyar Formatervezési DÃjakat, valamint a Design Management DÃj elismerésesét szeptember 23-án, az Iparművészeti Múzeumban. A dÃjazott és kiállÃtási jogot nyert alkotások, szervezetek novemberig látható kiállÃtáson mutatkoznak be. A Magyar Formatervezési Tanács célja, hogy a hazai kreatÃv ipar […]
Henszlmann Imre-dÃj 2015
A Hap Galéria és Winkler Barnabás köszöntése Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat minden évben Henszlmann Imre-dÃjjal jutalmazza a magyar régészet, művészettörténet, iparművészet és műemlékvédelem ügyét támogató legkiválóbb magánszemélyeket és intézményeket. Az alábbi laudáció 2015. november 18-án, a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett dÃjátadón hangzott el. Nem tudom, hány olyan tagtársunk van a Magyar Régészeti és Művészettörténeti […]
Év TájépÃtésze DÃj 2016
Az Év TájépÃtésze elismerést ebben az évben a szakmai zsűri döntése alapján a Geum TájépÃtész Iroda kapta (Csontos Csenge†, Gyüre Borbála, Lád Gergely) nyerte el. A GEUM munkái éppen a visszafogottságukkal, minimalizmusukkal, tolakodásmentességükkel nyerték el a zsűri tetszését. Olyan alkotók, akik nem tolják elÅ‘térbe magukat, mégis csendes profizmussal teljesÃtenek. A munkáik végeredménye valamiféle letisztult természetesség, […]
Gábor Dénes dÃj 2015
Ifj. Kistelegdi István Szöveg: Götz Eszter 2015 decemberében a műszaki innovációt aktÃvan művelÅ‘, kimagasló eredményt elért szakembereknek járó Gábor Dénes-dÃjat vehette át Kistelegdi István épÃtészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar egyetemi tanára úttörÅ‘ jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és épÃtészeti esztétikai értékrendet egyben tükrözÅ‘ új oktatási szemlélet kialakÃtásáért és a hazai felsÅ‘oktatásban történt […]
Alejandro Aravena
Pritzker-dÃj 2016 A világ legrangosabb épÃtészeti dÃja, a Pritzker-dÃj idei jelöltjének nevét január közepén hozták nyilvánosságra. A dÃjat a zsűri Alejandro Aravena chilei épÃtésznek Ãtélte, aki az idei a Velencei ÉpÃtészeti Biennálé fÅ‘kurátora. Az alábbiakban a zsűri döntésébÅ‘l közlünk részleteket – a szerk. Alejandro Aravena egy új épÃtész nemzedék vezetÅ‘je, akik már holisztikus tudással értelmezik […]
A Fény Mestere 2015
Február 11-én adták át a Lisys-Project Kft. által alapÃtott, és elsÅ‘ alkalommal a Fény Nemzetközi Évében, 2015 júniusában meghirdetett pályázat dÃját, amely a fénytervezés fontosságára, az épÃtészeti terek világÃtására hÃvja fel a figyelmet, nem csak az érintett épÃtész, belsőépÃtész és világÃtástechnikus szakmai közönség számára, hanem a beruházók és a kivitelezÅ‘k körében is. A pályázatok elbÃrálásánál […]
Pritzker-dÃj 2016
Alejandro Aravena, a 15. Velencei ÉpÃtészeti Biennálé kurátora kapta 2016-ban a Pritzker-dÃjat. Tom Pritzker, a dÃjat támogató Hyatt AlapÃtvány elnöke 2016. január 13-án jelentette be, hogy a 2016-os Pritzker-dÃjat a 48 éves chilei épÃtész, Alejandro Aravena kapja. A dÃjátadó ceremóniára 2016. április 4-én, az ENSZ New York-i központjában kerül sor. További információ: http://www.pritzkerprize.com/2016/announcement
MUT DiplomadÃj 2015
Idén rekordmennyiségű, összesen 49 pályázati anyag érkezett a MUT BÃráló Bizottsága elé. Ezek között számos izgalmas és értékes témájú, példamutató igényességgel kidolgozott diplomamunka is szerepelt. A döntés ennek megfelelÅ‘en nem volt egyszerű. Minden pályázati anyag két opponensi vélemény alapján került elbÃrálásra, az Ãgy kapott pontszámok alapján a legjobbak kerültek a BÃráló Bizottság elé. A lelkiismeretes […]
Gábor Dénes-dÃj 2015
Gábor Dénes-dÃjat kapott Kistelegdi István épÃtészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem tanára úttörÅ‘ jellegű, a tudományos, kutatói, oktatói és épÃtészeti esztétikai értékrendet egyben tükrözÅ‘ új oktatási szemlélet kialakÃtásáért, és annak sikeres bevezetéséért a magyar felsÅ‘oktatásba.