Építve tanítani

Design-build stúdió – Új utak az építészképzésben címmel került sor az elmúlt év végén Berlinben arra a szimpóziumra,1 amely az építészoktatás nemzetközi trendjének egyik erősödő szegmensét teszi kitapinthatóvá. A rendezvény aktualitása ugyanis annak köszönhető, hogy az utóbbi években világszerte megnőtt az egyetemek építészeti karain…

Globalizált törzsek kommunikációja

A frankfurti Weltkulturen Museum megnyitotta antropológiai gyűjteményét a kortárs művészet és a design számára, és a múzeum épületéhez csatlakoztatva, kialakított egy a gyűjteményére építő atelier programok befogadására alkalmas projektteret. Ez a kezdeményezés talán nem is történhetett volna jobb időzítéssel, hiszen a törzsi kultúra…

A győri programtól a hároméves tervig

Ha a nagybetűs történettudománynak nem is annyira izgalmas egy-egy hivatás történelmi megpróbáltatásain keresztül lekövetni a politikai, gazdasági változások, folyamatok vetületét, a szociológia már a negyvenes években felfigyelt a hivatások társadalmi viselkedésmintáinak történelmi relevanciájára. Miután az építészek szerepe…

A modern építészet keleti vallási gyökerei

A 20. századi modernizmus önmagát a racionális, funkcionális jelzőkkel, a technika és gazdaságosság szerepének hangsúlyozásával határolódott el építészettörténeti hátterétől, amelyet túldíszítettnek és olyan hagyomány által terheltnek minősített, amely idővel elveszítette értelmét, tisztaságát és hatóerejét is. Vagyis a modernisták mindent megtettek…

Műegyetem építészhallgatóinak szociológiájához

Az utolsó előtti századforduló építészetének történészei már korán felfigyeltek arra, hogy milyen döntő szerepet játszottak a zsidó származású alkotók a Lechner iskolában és az egész honi építészeti szecesszió kifejlesztésében és felfuttatásában. Az utolsó előtti századforduló építészetének történészei már korán felfigyeltek arra…

Humán-tudományos forradalom

Látszatra a mágiának a modernitás dolgaihoz semmi köze nincs. Nagy Árpád Miklós, a friss szellemű ókori mágia-kutatást bemutató kétkötetes mű szerkesztője banális példával cáfolja ezt a tévhitet: a 2010-es foci VB jós polipja, a nemrég kimúlt Paul történetével. A kételkedők egyik csoportja a kozmosz rendjének példájaként, a sympatheia…

Építészet, identitás, Balaton

Miért járnak egyes építészek henyélni a Balaton-partra? – hangzott el a tervezővállalat illetékesei felől gyakorta a kérdés, miközben Farkas Tibor és munkatársai lázasan dolgoztak az első balatoni regionális tervvázlat elkészítésén, mely nemzetközi viszonylatban is előképek nélküli, egyedülálló feladatnak számított és 1965-ben az UIA…

Ne mutlu Türküm diyene

Törökország idén ünnepli a köztársaság kikiáltásának 90. évfordulóját. Aki már járt az országban, tapasztalhatta, hogy a nemzeti összetartozás és öntudat milyen fontos a számukra. Ezért lehet meglepő, hogy a köztársaság megalakulása előtt a „török” kifejezés náluk sértésnek minősült, az olyan szavak pedig, mint pl. „ország”, nem is…

Helyzetkép, sok kérdőjellel

Évek óta mélyrepülésben van a hazai építészet. Ennek okait kerestük a tisztázás szándékával, négy építésszel készült beszélgetésünkben, amely körüljárja a szakmagyakorlás, a szabályozás, az oktatás és az építészet társadalmi presztízsének néhány aktuális és ritkán kibeszélt problémáját. A Magyar Építőművészet ritkán foglalkozik…

Két város, két iskola

Amikor a Florida Atlantic Egyetemről átköltözni készültünk Kansasbe, az ottani Állami Egyetem székhelyére – elfogadva az Építészkar igazgatói tisztjét –, egy kollégám utánozhatatlan hangsúllyal megkérdezte: Kansas?! Pedig az ottani építészkar, mint nem sokkal később beigazolódott, egyike volt az ország legjobb iskoláinak.

A szürrealizmus és a folding architektúrája között

Az idén Hantaï Simonnak májustól szeptemberig látható retrospektív tárlatot rendezett a Centre Pompidou (lásd MÉ 2013/4). 1976 után újra itt mutatják be egyre jelentősebb hatású munkásságát. Most 130 nagyméretű képe látható – igazolva a sejtést, hogy az 1949-től Párizsban alkotó-rejtőzködő Hantaï a 20. század európai festészetének kimagasló…

In memoriam Király József

Életének 83. évében elhunyt Király József Kossuth-, Munkácsy- és Ybl-díjas belsőépítész. 1930-ban született a romániai Tordán. Felsőfokú tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán végezte 1949 és 1954 között, Kaesz Gyula és Hornicsek László tanítványaként. Pályáját 1954-ben a Faipari Szövetkezetben kezdte, majd a Kereskedelmi Tervező…