Zalotay 80

A FUGA és az N&n galéria közös kiállítása az október 30-án 80. életévét betöltő Zalotay Elemér tiszteletére született születésnapi köszöntő. Zalotay első budapesti kiállítása 2005-ben az N&n galériában volt látható. Az ott kiállított anyag egészül itt ki: a kiállítás előkészítése során sok, eddig általunk nem ismert dokumentum, rajz, írás került elő…

Építészet, épületek nélkül

Közel tíz éve ismerem Elemér bácsit és gyakorlatilag a köztünk fűződött barátság ürügyén van tisztem megszólalni, tehát én is itt sokat serénykedtem a kiállításán. Többször elhangzott a humor szó, ezért egy történettel indítanék: Egyiptom, Elemér bácsi szinte feketére barnulva téblábol az egyik piramis árnyékában.

Zalotay szalagházáról Londonban

Az Egyesült Királyságban székelő rangos nemzetközi szakmai szervezet, az Architectural Humanities Research Association (AHRA) tavaly novemberben nagyszabású konferenciát szervezett Architecture and the Paradox of Dissidence (Az építészet és a másként gondolkodás paradoxona) címmel. Az esemény arra koncentrált…

Előzmények

A Magyar Építőművészet „Tendenciák” számában (1984/1) Moravánszky Ákos összefoglaló cikke említi egyetlen utalással Zalotay Elemér szombathelyi szputnyikmegfigyelő állomását és képpel idézi fel a sárvári cipőgyári irodaházat is. Különös számomra, hogy amíg a folyóirat e két, formailag figyelmet keltő épületet számon tartja…

Modern építészet és asztrológia

Nemrégiben módom volt azt a referenciaépületet megismerni, amelyet Zalotay Elemér a svájci Ziegelriedben saját lakóházaként megépített. Zalotaynak is, az épületnek is – mivel a szalagház építési rendszerét alkotó szerkezet elvén épült– mítosza van. A ház megismerésén kívül ennek a mítosznak bizonyos elemei is gondolkodásra késztettek.

Ház-simogató

Az egyik francia tévétársaság 2002-ben filmet forgatott néhány európai ország általuk kiválasztott épületeiről. Svájcot Zalotay Elemér háza képviselte volna, azonban a svájciak ezen annyira megütköztek, hogy egyrészt sikeresen lebeszélték a forgatócsoportot a forgatásról, másrészt ennek következtében kiújult az évek óta alvó háború…

Talált tárgy föld és ég között

Előadásom címe egy 2000-ben az Őrségben és a Felvidéken megrendezett Mesteriskolás kétnapos látogatáskor keletkezett, amit megelőzött találkozásom ezzel az épülettel körülbelül 1990-ben. Lőrinczi Zsuzsa kért meg, hogy a készülő vidéki építészeti kalauzhoz fotózzam le neki a szombathelyi szputnyikmegfigyelő állomást…

Zalotay-legendárium

Zalotaynak Magyarországon ma is legendája van. És nem tudom, volt-e már Budapesten a harmadik évezred globális (város)architektúrájára provokatívabban reagáló, végleteiben elgondolkodtatóbb kiállítás, mint Zalotay Elemér építészé. Az anyagot 2005. november 9. és 28. között tekinthettük meg a Hajós utcában…

Zalotay 80 – Közeli és távoli párhuzamok

Zalotay Elemér munkásságáról 2005. november 9-28. között kiállítást láthattunk a Hajós utcában, az N&n galériában. Erre a kiállításra jelentős rajz és fotóanyagot gyűjtöttek a kiállítás kurátorai már 2005-ben. Idén, amikor Zalotay Elemér 80. születésnapját ünnepeljük, a Fugában Zalotay életművének bemutatására, munkássága értékelésére…

Levél Zalotay Elemérhez

Nem szeretném közhellyel kezdeni, de itt mégis muszáj. Az idő gyorsvonati sebességgel rohan, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor először találkoztunk Szombathelyen. A Mérnök-Orvos-Pedagógus (MOP) házban néztél nagyot a szobám falára felrajzszögezett svájci autótérképre, amit nemrég hoztam haza magammal.

A szükség mint építészeti program

Az újabb kori építészet történetét árnyékként írja körül a szükség mint tervezői program. Az árnyék formája és iránya korszakonként változott, a rászorulók körülhatárolása, felismert vagy feltételezett igényei és az építészetnek aktuálisan tulajdonított illetékesség szerint, de szerepe a modernitás kultúrájában…

Velencei Biennále – itthon

A Velencei Biennálén bemutatott magyar kiállításokat a zárás után rendszerint a hazai közönség is láthatja. Ezúttal ezt azért is fontos, mert Velencében a magyar pavilon több száz építészhallgató készítette modelljéhez a pavilonban bajosan lehetett a közelébe kerülni. Azonban Velence után a Pécsi Tudományegyetem…