Erzsébet Oktató Kórház új diagnosztikai tömb Építész: Tima Zoltán Szöveg: Winkler Gábor Fotók: Bujnovszky Tamás (…) A kórházépületek egy része az idők folyamán kicserélődött, a domboldalba simuló együttes egységes arculata azonban – hála Wälder korszerű elképzelésének – fennmaradt. Ebbe az együttesbe illesztette bele most a szerény, földszintes épület bontása után az Erzsébet Oktató Kórház nagyméretű […]
2015
A százlakásos
Passzív társasház Angyalföldön Építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Déri Dániel, Várhidi Bence, Kiss Tamás Szöveg: Dudics Krisztián Fotók: Batár Zsolt, Szentirmai Tamás A legjobb ötletek általában pofonegyszerűnek tűnnek – utólag, miután valaki megvalósította őket. Ilyen a főváros XIII. kerületének megbízásából elkészült százlakásos passzívház is. A bérlakások üzemeltetési költségének minimalizálása a bérlőknek és az önkormányzatnak egyaránt […]
Élő, mint hal a vízben
Fekete István Látogatóközpont, Kaposvár, Deseda-tó Építész: Boa Árpád Szöveg: Géczi János Fotók: Hajdú József 2014-ben létesült a Kaposvár melletti Deseda-tó partján az a látogatóközpont, amelyet a somogyi születésű Fekete Istvánról neveztek el. A látogatótömeg fogadására megfelelően előkészített területtel egyenrangúnak tervezett központ tervezője, Boa Árpád építész eddigi pályáján sikeresen elkerülte azt az építészekre leselkedő veszélyt, mely […]
A Várfürdő arculatváltása
AquaPalota családi élményfürdő, Gyula Építészek: B. Szabó Veronika, Kocsis József Szöveg: Kőszeghy Attila Fotók: Francsics László A Gyulai Várfürdő dús növényzete mára belefáradt annak az építészeti arculat-káosznak az elfedésébe, amely az elmúlt évtizedekben kialakult és megrögzült e név égisze alatt. Az új évezred elején felerősödött az átfogó funkcionális és építészeti rendezés igénye. A most létrehozott […]
Finoman csengő záróakkord
Art Hotel, Szeged Építész: Balogh László Szöveg: Tatai Mária Fotók: Fejes László, Iványi Aurél, Kuklis István Történelmi belvárosba tervezni nem csekély kihívás. Főleg, ha foghíjtelekre kell korszerű szállodát elhelyezni, amely kényelmes is, gazdaságos is, szerényen illeszkedik is, ugyanakkor határozott karaktert mutat – mindez a tervezőktől egyszerre igényel szakmai alázatot és kreatív ötletességet. A szegedi Art […]
Erőd a városban
Tokajvár Hotel, Tokaj Építész: Ferencz Marcel Szöveg: Tuczai Rita Fotók: Bujnovszky Tamás Tokajban a Tiszához közel, a turista nyüzsgéstől kicsit távolabb, de még a vasúti hídon innen áll egy várszerű, méltóságteljes épület: a Tokajvár Hotel. Egy régi épület átalakítása és bővítése során nyerte el mostani, erődítményszerű formáját. Homlokzatának nyugodt méltóságát annak arányai és téglaarchitektúrájának minden […]
Kortárs hiánydramaturgia
Rendezvényépület, Visegrád Építészek: Kovács Andor Krisztián, Tamás Anna Mária Szöveg: Erhardt Gábor Fotók: Greypixel Az épület bemutatását a városközpont kialakítására kiírt, 2007-es tervpályázat ismertetésével kellene kezdeni és a távoli jövőben, az épület környezetében megvalósuló fejlesztésekkel kellene zárni. Erre azonban – részben terjedelmi okokból, részben a jövőbelátás képességének hiánya miatt – nincs mód, így az alábbiakban […]
Egy falu jövőképe
Kultúrcsűr, Nemesgörzsöny Építész: Csécsei Ákos Szöveg: Géczi János Fotók: Frikker Zsolt Eddigi munkái alapján tudható, hogy Csécsei Ákos építész európai horizonttal rendelkező al-kotó, de annak tanúsága, hogy az ilyen irányú elköteleződését sikeresen képes egy vidéki, a tradíciókra hivat¬kozó építményben is megjeleníteni először a nemesgörzsönyi kultúrcsűrben mutatkozott meg. Tervezői megbízatása egy meglévő ház áttervezésére és közösségi […]
Átlátható múlt
Ágyúöntő műhely, Sárospatak – ICOMOS díj 2015 Építészek: Mányi István, Kardos Gábor Szöveg: Tuczai Rita Fotók: Váradi László, Kuzsmiczki Eszter Ismerős élmény lehet, amikor a becses műemlék, az egykori nevezetes épület földből alig kilátszó romjai felett állva semmilyen érzet nem szólít meg minket. Egy csendes „aha“ sóhajjal, minden különösebb élménymaradvány nélkül továbblépünk. A Mányi Stúdió […]
Mies van der Rohe díj 2015
Díjazottak és finalisták Szöveg: Pálinkás Edit A Mies van der Rohe díj Európa legrangosabb építészeti elismerése. Évente olyan nagyszabású, megvalósult projektek vehetik át, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés kiemelkedő példái. A díjért 2014 decemberében 420 projektet szállt versenybe, amelyek közé 15 magyar épület is bekerült. A díjkiosztó ünnepségre 2015. május […]
Múzeum a múzeumhoz
ICHOT – Poznan kapuja Építészek: Arkadiusz Emerla, Maciej Wojda, Piotr Jagiełłowicz, Wojtek Kasinowicz Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Mariusz Lis, Maciej Lulko, Wojciech Krynski Poznan új történeti központja, az ICHOT a lengyel állam és kereszténység bölcsőjének tekinthető Ostrow Tumski szigetén áll. A terület megannyi történeti emlékével már önmagában is nagy szabadtéri múzeum, ahol minden bejárható, megtapintható […]
Világok jövői
Velencei Képzőművészeti Biennálé 2015 Szöveg: Szegő Hanna Fotók: Szegő Hanna, Sáros László György Az idei, 56. Velencei Képzőművészeti Biennálé jelmondatának Okwui Enwezor nigériai kurátor a „Világok jövői” szlogent választotta. A tömör, rengeteg szemcsére bontható kifejezés kapcsán az összesen 89 résztvevő ország mindegyike – akár jövőképet, akár egy aktuális nemzeti-politikai-globális kérdéskört állították fókuszba – a saját […]