Építészet, identitás, Balaton

Regionális stratégiakeresés a harmincas és a hatvanas évek építészetében

Szöveg: Wettstein Domonkos

Kotsis Iván boglári nyaralója (archív)

Kotsis Iván boglári nyaralója (archív)

Miért járnak egyes építészek henyélni a Balaton-partra? – hangzott el a tervezővállalat illetékesei felől gyakorta a kérdés, miközben Farkas Tibor és munkatársai lázasan dolgoztak az első balatoni regionális tervvázlat elkészítésén, mely nemzetközi viszonylatban is előképek nélküli, egyedülálló feladatnak számított és 1965-ben az UIA világkongresszusán Abercrombie-díjjal ismerte el a nyugati világ.
Hogy henyélés volt-e a balatoni főmérnökség, arról érdemes Polónyi Károlynak, a Team 10 nemzetközi építészcsoport tagjának a visszaemlékezéseit felidézni: „A déli part alkirályaként kezdetben elég sportosan éltem. A hét hat napján kora tavasztól novemberig a földvári vitorlásklub mólójánál horgonyzó csillag-hajómon, gumimatracon sátor alatt aludtam. Ha esett az eső vagy nagyon hideg volt, a gumimatracot bevittem az öltözőbe. Rajztáblámat az egykori Fürdőigazgatóság tanácstermében állíthattam fel, amit akkor a községi tanács használt. Ha éppen üléseztek, a falhoz kellett támasztanom.”
A Balaton-part építéstörténetében visszatérő motívum a körülmények szorításában megoldást kereső építész elkötelezett és pragmatikus magatartása, mely a vízparti épületek kísérletező formáit is rendre áthatotta. Érdemes lehet áttekinteni, kik és hogyan gondolkoztak a Balaton-part építészeti feladatairól, milyen regionális stratégiákat dolgoztak ki és hogyan alakult a szakma szerepfelfogása a társadalmi kihívások függvényében.