Szöveg: Takács Laura, Dr. Fejérdy Tamás

A történeti terek újratervezésének egyik célja az együttműködések megkönnyítése, a közösségteremtés, a véletlenszerű találkozások ösztönzése. Az ilyen tértervezés egyik feladata ma már nem csupán valamely közvetlen funkcionális igény kielégítése, hanem a közösségi, társadalmi élet és a szervezeti kultúra újrakeretezése.
Az építészek ma nem csak ragyogó, innovatív épületeket terveznek, de hidakat is képeznek folyamatok, emberek és terek közé (beleértve a már létező, történeti tereket is). Akarva, akaratlanul összekötik a tudományterületeket, átírják a hierarchiákat, egymás felé fordítják a kultúrákat és a különböző társadalmi csoportokat. Olyan innovatív terekre van igény, amelyek támogatják a kreativitást, az új ötleteket, inspirálóan hatnak a különböző generációkra, amelyeknek eltérő a munkához való viszonyuk, ebből – és nem utolsó sorban az életkori sajátosságaikból – következően egészen más elvárásaik vannak munkakörnyezetükkel szemben is.
Az inspiratív terek a gazdasági, társadalmi és kulturális erők fizikai manifesztációi. Az innováció változó természete a tereket nyitott flexibilis helyszínekké változtatja, ahol a különböző szakmák és tudományágak könnyen közelítenek egymáshoz. Az információs technika dinamikus fejlődése ellenére is egyre növekvő értéke van a közvetlen kommunikációnak, ezért interaktív, közös(ségi) tereket indokolt létrehozni, egyensúlyozva a szervezeti elvárások, a technológiai erő és a humán igények/szükségletek között. Az inkubátorházak, innovációs központok, új kutatóintézetek egyre inkább az innovációs folyamat bölcsőjeként jelennek meg, változatos tevékenységeket támogatva a különböző helyeken. Erősítik az emberek és csoportjaik közötti kölcsönhatásokat és az együttműködést, ezért tereik többnyire nyitottak, átláthatóak, hívogatóak, új utakat nyitnak a kommunikációban és a megosztásban, lehetőséget kínálva a várható cselekmények, események egész sorának tudatos átgondolására.