Radikális alakulásban

Gyermely településközpont-fejlesztése Építészek: Gereben Péter, Marián Balázs Szöveg: Molnár Szilvia Fotók: Danyi Balázs A Szomort és Gyermelyt összekötő Gyermelyi, majd tovább a Szomori úton haladva kanyarodunk Gyermely község központjába. Az utazó érzékeli, hogy enyhe lejtőn érkezik meg a centrumba, melynek egy sajátos háromszöge a Szomori-Kossuth Lajos utcák találkozásának kiteresedése. Egyik szegletében a község református temploma […]

Oxford az Alpokalján

Megújult Bencés Rendház, Kőszeg Építész: Gutowski Robert Szöveg: Dr. Miszlivetz Ferenc Fotók: Ohr Tibor Mozgalmas év indult Kőszegen 2014-ben, miután az ISES Alapítvány az általa kidolgozott KRAFT program keretében felkérést kapott a Miniszterelnökségtől egy megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására a város már-már veszendőbe menő épített örökségének megmentése érdekében. Szerencsére a tanulmány kidolgozói már a ’90-es évek elejétől […]

A hely, ahol…

Meghittség, kreativitás, flow Szöveg: Fejérdy Tamás, Miszlivetz Ferenc, Takács Laura Az építészeti – és városépítészeti – terek a történelmi kisvárosok esetében többnyire nem hasznossági kalkulációk, hanem emberi szükségletek, kialakult és rögzült szokások, a régi idők tisztelete, a látvány megragadó hatása, azaz természeti, kulturális és esztétikai kódok alapján születtek. Ennek a szerves és komplex emberi és […]

Tájsebgyógyítás művészettel

Vulkánpark, Zalahaláp Szobrászok: Rhea Marmentini, Balanyi Zoltán Szöveg: Szász Balázs Fotók: Rhea Marmentini, Balanyi Zoltán Az orvos- és művészcsaládba született chilei-magyar szobrász, Rhea Marmentini a mediterrán és a kontinentális klíma találkozásánál fogott bele, hogy megvalósítsa egyik régi vágyát: a Haláp-hegy tájsebének, a 34 hektáros volt bazaltbányának rekonstrukcióját. Marmentini előző nagy projektje is egy tájseb begyógyítása […]

A kreatív térhasznosítás építészeti és társadalmi vetületei

Szöveg: Takács Laura, Dr. Fejérdy Tamás A történeti terek újratervezésének egyik célja az együttműködések megkönnyítése, a közösségteremtés, a véletlenszerű találkozások ösztönzése. Az ilyen tértervezés egyik feladata ma már nem csupán valamely közvetlen funkcionális igény kielégítése, hanem a közösségi, társadalmi élet és a szervezeti kultúra újrakeretezése. Az építészek ma nem csak ragyogó, innovatív épületeket terveznek, de […]

Kreatív Bécs

Space and Experience – Vienna Biennálé 2019 MAK, Bécs, 2019. május 29. – október 26. Szöveg: Szegő György Fotók: MAK, Szegő Júlia Bécs 70 éve nőtt világvárossá – a változás minden szépségével, bajával –, miközben meg tudta őrizni a beolvadó perifériák falusias báját is, a tömegközlekedés csápjainak jótékony ölelése közepette. Az U4 által elért Hitzing […]

Globális falu, kreatív város

Rovatindító gondolatok Szöveg: Dr. Lantos Zoltán / iASK Újonnan induló rovatunkban azokról a település léptékű kezdeményezésekről számolunk be, amelyeknek célja az egyes városok gazdasági, szociális és kulturális fejlesztése a tudományok és a művészetek révén, beleértve ebbe az analízist, az urbanisztikai tervezést és a konkrét épületeket is. A kulturális és kreatív szektor fejlettsége egy város innovációs […]

A jó építészet regionális jelentősége

Origen Fesztivál, Svájc Szöveg és fotók: Rigó Bálint A svájci Graubünden kanton egyik alpesi völgyében 2006-tól minden évben megrendezik az Origen fesztivált. Az ország legnagyobb, rétoromán nyelvterületen működő színházi intézménye egyben folyamatos kultúramentő kezdeményezés is lett. 2017-ben egy 30 méter magas fatoronnyal bővült a különleges fesztiválhelyszín – a szerk. Elhagyatott, alpesi tájon kanyargunk a hajnali […]