Makovecz Imrével nem volt személyes kapcsolatom, noha közel laktunk, és az utcán többször is köszöntünk egymásnak. Meglepődtem, amikor a Magyar Építőművészet szerkesztősége felkért, hogy írjak egy cikket az egri uszodáról. Nehezen vállaltam el, hiszen ez nem az én területem. Ezt mégis két további cikk követte a Stephaneumról…
Makovecz szerint Krisztus sírjának lényege a feltámadás eseménye, ezért, mint mondta, szerinte a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend legfontosabb attribútuma Krisztus feltámadás kell legyen – az az üdvtörténeti esemény, amelyet így, nagy kezdőbetűvel írunk: Feltámadás. (A Rend zászlajának egyik oldalán a feltámadt Krisztust ábrázolják…
Nehéz volt visszategeznem. Kambodzsa templomairól beszélgettünk, az organikus építészet ezer éves kőből faragott csodáiról. Arról, hogy ezek az emberarcú, asszonyformájú épületek belső tereikben hordják a férfierőt, felmutatva a teremtés folytonosságát. Kambodzsai templomok. Hidak a Föld és a Menny között.
„Hogy meddig dolgozom még, nem tudom. Lehet, hogy ez a templom az utolsó. Nem tudhatom. Nem kötöttem semmilyen kompromisszumot. Csak az adottságot, az alaprajzot és a pillérek adottságait kellett tudomásul vennem. Mivel szimmetrikus az alaprajz, nem volt ellenemre. A templom kétharmadának lefelé megépülne az inverze is…”
Az organikus építészet felfogása az időről egyes esetekben természetes módon vezet a régészetnek az alkotói folyamatba történő bekapcsolásához. Ebben a folyamatban a régészet eredményei nem holt, múzeumi leletek, hanem az idő egységes szemlélete, a kontinuitás megelevenítése révén élő részeivé válnak az újonnan létrejövő műnek.
Én komolyan gondolom az építészetet. Nekem az építészet nem stílusgyakorlat, nem a hatalomra törő globális pénzvilág szolgája, nem az esztelen technika, a hadigazdálkodás cselédje (vö. Paul Virilio), hanem a fenntartható természet (vö. Nádasdy Ferenc), az ember isteni természetének fenntartására szolgál.
Költői, karizmatikus, végtelenül nagylelkű és megszelídíthetetlen. Makovecz Imre sajátosan magyar és valóban nagy ember volt. „A hatóságok látókörén kívül alkotó Makovecz olyan nyelvet alakított ki, amelyben ötvözte az organikus építészetet a folklór motívumaival. Ez részben példaképének, az osztrák filozófus-tervezőnek, Rudolf Steinernek…
A hetvenes évek elején fiatal építészhallgatóként Csornára utaztam haza, szüleimhez. A vonaton véletlenül összeakadtam Makovecz Imrével, akit akkor még csak látásból ismertem. Feleségével Sopronba igyekezett egy építész barátjuk meghívására. Leültetett maga mellé, és minden átmenet nélkül a leglényegesebb dolgokról kezdett beszélgetni velem.
Imrével másodszor 1980-ban a Villányi úti lakásában találkoztunk. Hetekkel korábban Taksás Misi barátommal az R-Klubban meghallgattunk egy nagyszerű előadást. Imre és Csete György közösen a szerves gondolkodásról beszéltek.
Az egyetemi évek nem tudtak mindenben választ adni egy kiforratlan, nyughatatlan fiatalember kételyeire.
Aztán jött a telefon, hogy igaz-e? Nem hallottuk? Nahát! Aztán telefon „haza”. Honnan tudjuk? Nem tudjuk. Nem akarom tudni. Mert persze nem is igaz. Nem is lehet igaz. Hogy lehetne igaz? Aztán az onnan neten elérhető „hírharsonák”. A bekészített nekrológok. Mert tudom, hogy vannak ilyenek. Elfektetve a „nekrológfiókokban”.
Egy hónap telt el Makovecz Imre halála óta. Csernyus Lőrinc építésszel beszélgetünk a Kecske utcai épületben, ahol Makovecz saját irodája, a Makona mellett a követőkből, tanítványokból szerveződött önálló építészirodák is működnek. Húsz éve ez a székhelye a Makovecz által alapított Magyar Művészeti Akadémiának is.
Amikor előszóhoz kezdek, a múlt képeinek kavargó, eleven világában kell valahogy afféle rendet teremteni, hogy – mint egy tájban – menni, eligazodni tudjak. Hát igen. Pilisi Parkerdő, visegrádi kirándulóközpont, drága Madas László, aki befogad, és kenyeret, munkát ad. Két ember fér el a szobácskában szűkösen, s a kíméletlen megszállás éveiben…