Aldo Rossi (1931–1997) tevékenységét a zürichi ETH-n az 1970-es évek elején és közepén mai szóval „win-win- szituációnak” neveznénk: Rossi új építészeti terepet talált magának, s egyben kitöltötte azt a szellemi vákuumot, melyet a hallgatók érzékeltek. A német-svájci építészet fejlődésére gyakorolt hatását az idő előrehaladtával eltérő módon ítélték meg.
A finn táj egyedisége olyan mélyen íródik a szemlélő emlékeibe, hogy a vissza nem térő visszaidézése alkotófolyamattá válik. A fény ereje, tisztasága feledhetetlen és átható. Az építész nem tudja megkerülni a természetet, a szépség titkos forrásait a kövekben, az erdőben és az egyensúlyra törekvő ompozíciókban.
Az építészettel kapcsolatos kódjainkat öntudatlanul is a statikai érzékünkhöz viszonyítjuk. Ha megállhat valami, akkor hihető, ha nem, akkor hihetetlen. Ismerik bizonyára azt az Escher (Maurits Cornelius Escher holland grafikus, 1898–1972) grafikát, amely olyan udvart ábrázol, ahol mindenfelé lépcsők mennek és a lépcsőkön minden irányban emberek…
„Egyszer majd beszélni kell az újabb magyar regény helyszíneiről. Azokról a városokról, vidékekről, tartományokról, utcákról, ahol a történet lejátszódik. Korábban (mihez képest korábban?) az olvasó könnyen ismerhette fel a városok és falvak regénybeli álnevei mögött a valóságos neveket, viszonylag pontosan azonosíthatta a regény helyszíneit jól vagy kevésbé jól ismert földrajzi (valóságos) térségekkel.”
A Bauhaus a modern művészet fordulópontja. Előtte minden mű előkészület, utána minden mű eredmény. A németországi Weimarban 1919-ben megalapított művészeti iskolában fogalmazódik meg elsőként, hogy a művészetnek részt kell vennie a mérnöki szerkezetek és a tömegtermékek megformálásában.
A Luppa-sziget a Duna szentendrei ágában, Budakalász város magasságában elhelyezkedő kis sziget, nem messze a főváros közigazgatási határától. Hossza eléri a nyolcszáz métert, a szélessége nagyjából kétszáz méter a legszélesebb ponton. A 11-es főútról egy ligeterdő melletti, kis üdülőövezeten keresztül jutunk le a Duna-partra.
Egykoron a térképész tudós volt, a földrajz tudományának művelője – legalábbis ezt sugallja Jan Vermeer van Delft méltán híres, allegorikus portréja a geográfusról. Vermeer azonban nemcsak egy tudóst festett meg, hanem egy kultúrát is, a látás és a láttatás egy lehetséges, és a 17. században igen divatos móduszát…
Az egykori nemzetiszocialista uralkodó negyed közelmúltbeli átalakulása szorosan összefügg az úgynevezett „Vergangenheitsbewältigunggal”, a német történelem tudatos feldolgozásával. A hely bemutatásáról hosszas vita alakult ki; hogyan értelmezzék vagy hogyan értelmezhetik az egyes építészeti beavatkozások az emlékezés helyszínét?
Ritkán láthatóan szabad szellemű kiállítást rendezett a Ludwig, a 90. éve felé járó Friedman távirányításával, Erős Nikolett és Somogyi Hajnalka kurátorok, két francia (Philippe Rizzotti építész és Gonzague Lacombe designer), valamint magyar önkéntesek segítségével. Téma: a fenntartható épített környezet esendő jelene és remélt jövője…
A budapesti Műegyetem Építészkarán működő Ipari és Mezgazdasági Épülettervezési Tanszék – közismert nevén Ipar Tanszék – bekapcsolódott egy nemzetközi oktatási programba és ezzel eddig ismeretlen lehetőséget kínál a hallgatóknak, de a tanszék oktatóinak is. A program bevezetője, Kertész András Tibor docens egyelőre nem adott nevet…
A tervezési helyszín a Lupasziget, egy 800m hosszú, dunai árterület Budapest északi határában. A szigetnek egészen sajátos hangulata és építészeti karaktere van. A ’30-as évekbeli modernista beépítés nagyon megtalálta a helyét. A kisházak az árvizek miatt lábakra épültek. A Lupasziget beépítettsége igen sűrű, ugyanakkor az elmúlt évtizedek alatt…
Az 1960-as években kezdett az architektúra sajátos, intermediális alapkutatásába az osztrák építész-avantgárd legendás hármasa: Walter Pichler, Hans Hollein és Raimund Abraham. Pichler a figurális kortárs plasztika és az építészet átjárásait-áthatásait firtatta és máig kutatja. A Prototípusok (1966-69) akkor formabontó módon mutatták meg…