Átmenetben

Vízház és transzstruktúrák, Allwater Pavilon, Kecskemét Terv és szöveg: Gutai Mátyás Fotók: Kiss Marcel Vitruvius három alap pillére több mint 2000 éve nemcsak meghatározza, hanem egyben keretbe is zárja építészetünket. Az építészet történetében ezért is mindig különleges pillanat, amikor ezeket az adottságokat az építész mégha ideiglenesen is részben maga mögött hagyhatja. Ilyen volt például a […]

A vidéki építészet perspektívája

Kávépörkölő manufaktúra és lakóház, Tokaj-Hegyalja Építész: Füzes András Konzulens: Salamin Ferenc Szöveg: Erhardt Gábor Fotók: Füzes András Napjaink alaptézise, hogy vidéken csak akkor épül valami, ha szerezhető rá uniós pénz. Ebből következően csak olyan ház épül (legalábbis papíron), amilyen EU-s forrásra éppen pályázni lehet. Ebben a helyzetben csak a szerencsén és a közreműködők jószándékán múlik, […]

Egy kis mustra 2014

Műemléki helyreállítások Pest megyében Szöveg: Huszthy Zita Katalin A műemlékvédelemnek a szakma és a civilek közötti fontos kapcsolódási pontjaként adta ki a Pest Megyei Kormányhivatal a 2014-es örökségvédelmi tevékenységét összefoglaló Egy kis mustra című füzetet, immáron negyedszer.2011-ben és 2012-ben Pest és Nógrád megye, 2013-ban Pest megye területéről készült válogatás a jelentősebb felújításokról. A mostani kiadvány […]

A-tól Z-ig

Isay Weinfeld építész világa AZ Wien, 2014. december 18. – 2015. február 23. Szöveg: Szegő György A bölcsőtől a sírig – lehetne akár a címe az 1952-es születésű brazil építész tárlatának. Nem csak amiatt, mert a tárlat közepén van egy „ház”, amelynek fekete terében általa formált bölcső, másik – fehér felében – egy az előbbi […]

Tervek a világ felgyújtásáról és a Nagy Üvegről

Két párizsi kiállítás Szöveg: Szegő György „Istenem, milyen sokszor nem sikerült a Nappal szemben repülnöm, hogy a Napot a világ felgyújtására használhassam” – írta de Sade márki 1785-ben a Sodoma 120 napja című művében. Dadaista program – 130 évvel korábbról. Sade márkinak a képzőművészetre tett hatását elemzi a Musée d’ Orsay 18 éven felülieknek szánt […]

Viollet-le-Duc – Egy építész víziói

Cité de l’architecture, Párizs, 2014. november 20. – 2015. március 9. Szöveg: Pálinkás Edit Születésének 200-dik évfordulója alkalmából a párizsi építészeti múzeum reprezentatív kiállítással emlékezik meg az építészettörténet meghatározó alakjáról. Viollet-le-Duc nem csupán az épített francia örökség, de az egyetemes művészettörténet számára is maradandó életművet alkotott. A romantika korának szellemiségét tükröző hitvallása a kulturális örökség […]

Piranesi Díj 2014

FUGA, 2015. január 15. – február 2. Szöveg: Götz Eszter A Piráni Építészeti Napok kiállítása 2013 októbere után már másodjára érkezik a FUGA-ba. Az aktuális kiállítás fontos apropója, hogy a 2014. november 22-én tartott eseményen magyar tervezők munkáját, Gereben Péter és Marián Balázs eger-almagyari borterasz és venyige spa épületegyüttesét (lásd MÉ 2014/8) hirdette ki győztesnek […]

Studio Mumbai

Arc en Rêve Építészeti Központ, Bordeaux, 2015. 05. 31-ig Szöveg: Götz Eszter A Bordeaux-i Építészeti Központ idei nagy kiállítás még 2014 decemberében nyílt. Az indiai Studio Mumbai csupán néhány éve kerül föl az építészet világtérképére, és máris monografikus tárlatot rendeztek neki Franciaországban. A céget 2005-ben Bijoy Jain építész alapította, és már a 2010-es Velencei Biennálé […]

Nagy Gábor: Nem is tudom…

Hungarovox, 2014, 363oldal, a szerző rajzaival Szöveg: Szegő György Nagy Gábor harmadszor teszi közzé kötetbe rendezve „szakcikkeit”. Száraz hangulatú kifejezés; a szerző szövegei azonban a lehető legvidámabb formában gondolkodnak az épített idő múlásáról és a műemlékvédelem szent elhatározásáról – mármint hogy meg kell állítani az időt. Ha hagyják a körülmények, ha nem. „Heidegger úgy fogalmaz, […]

Tardos Tibor emlékére

1957–2014 Szöveg és fotó: Vincze László Vannak a családi legendárium csecsebecséi, fényképek, levelek, iratok, könyvek. Ezek a holmik. Vannak ismerősök, társak, barátok, mesterek, a család. Ez az élet. A holmik végeredményben szuvenírek, velük könnyebb idézni az arcokat, filmem szereplőit. Nincs azzal semmi baj, ha elkallódik egyik másik az életet nem, csak az emlékezést csorbítja. Előző […]