Vadászkápolna, Göbös-major Építészek: Köninger Szilárd, Tátrai Ádám, Stein Júlia Szöveg: Golda János Fotók: Köninger Szilárd, Ungerhofer Dániel Néhány kilométerrel Kapuvár után széles tisztás nyílik a vitnyédi erdőben: a bekötőút mentén elszórtan szegényes gazdaház, medencés-díszkertes vadászpanzió, istálló és fedeles lovarda sorakozik. A majorság vegyes épületállománya lazán terpeszkedik a Kisalföld tágas horizontja alatt. Hátul a nagy karám […]
2015
Salgó vára, rekonstrukció
MÉK-MÉSZ diplomadíj 2015 Terv: Juhász Norbert Salgó vára számomra többet jelent, mint egy régi, romjaiban megmaradt műemléket. Ugyanolyan fontosnak tartom azt a több millió éve lezajló drámát, ami itt történt a vulkáni működés részeként, mint azt, hogy ezt az évezredek alatt megmaradt magaslatot az ember felhasználta, lényegében a saját szolgálatába állította a vulkán erejét (legalábbis […]
Fapellet üzem, Felsőtárkány
MÉK-MÉSZ diplomadíj 2015 Terv: Laczkó-Pető Bálint „…Laczkó-Pető Bálint terve olyan összefogott, gondolatilag erős, szerkezetileg végiggondolt, építészetileg jól artikulált, hogy joggal érdemelte ki ebben az évben a zsűri kitüntető figyelmét. A földszintes beton tömeg és a rákerülő fa térrács konzol, mint az üzem tere, együtt egy rendkívüli építészeti minőséget eredményezett.(…) A tervlapokon kifinomult, elegáns és harmonikus […]
Benkő Ágnes – Wirth Péter: Ami megmaradt…
Hegyaljai zsidó házak, TERC Kiadó, 2015, 333 oldal Szöveg: Kerner Gábor Fotók: Wirth Péter fényképgyűjteményéből „David Wolpe rabbi szerint a sírlátogatás (zarándoklat) és a kövek síron történő elhelyezése o az ókori időkig visszanyúló szokás: a nyáj őrzője, miután a juhait reggel megszámolta, az állatok számával megegyező számú kavicsot vitt magával. Este ezek segítségével győződött meg […]
A legkisebb tér-töredék
Nicolas Schöffer retrospektív Műcsarnok, 2015. október 29 – 2016 január 31. Szöveg: Guillaume Richard Fotók: Műcsarnok, Kővágó Nagy Imre A múlt század első felében a képzőművészetet francia rendezőelvű fősodor jellemezte. 1945 után ez a folyamat egyre inkább amerikai felhangot kapott – Párizsban is. A francia képzőművészeti kultúra a 60-as, 70-es évekre nyerte vissza hagyományos kísérletező […]
Max Fabiani, a Monarchia építésze
Architekturzentrum Wien, 2015. október 22 – november 30. Szöveg: Hadik András Fotók: Architekturzentrum Wien Konferencia-szerű vernisszázs keretében nyílt meg Bécsben a szlovén származású Max Fabiani (1865–1962) életművét bemutató kiállítás, melynek kurátora, Andrej Hrausky ljubljanai építészettörténész. Mások mellett ő tartott előadást Budapesten, a Műcsarnokban Jože Plečnik építész munkásságáról. A szlovének Fabiani mellett Plečniket és Ivan Vurnikot […]
Európa története – színházaival elmesélve
Theatermuseum, Bécs 2015. október 22 – 2016 március 28. Szöveg: Szegő György Fotók: Theatermuseum Wien A „Kultúra projekt 2012–17” bécsi állomása egyike egy hat intézményt összefogó európai uniós vállalkozásnak. Színházi múzeumi kiállítóhelyei: London (Albertina), München, Koppenhága, Ljubljana, Varsó és Bécs. 9 fejezetben, 250 példán át mutatják be az antik görög színházépítészettől a jelenkori színházformákig terjedő […]
Például
Új lengyel házak, FUGA, 2015. szeptember 30 – október 22. Szöveg: Götz Eszter Elgondolkodtató, vagy inkább újragondolást ösztönző kiállítást hozott ősszel a FUGA-ba a Varsói Építészeti Központ. Mindössze kilenc lengyel családi házat mutatott be tervekkel, nagyméretű makettekkel és egy-egy rövid leírással, de ez a néhány példa a legutóbbi évek terméséből azt jelzi, hogy a lengyel […]
150 éves az Akadémia palotája
Kiállítás az MTA Művészeti Gyűjteményében 2015. október 20 – december 14. Szöveg: Götz Eszter Intézménytörténet egy épület terein keresztül – ezt kínálja az a kiállítás, amely a Magyar Tudományos Akadémia 150 éves székházának történetét és funkcióinak változását mutatja be. Az ünnepi alkalomból rendezett, kedden megnyitott kiállítás nem klasszikus építészettörténetet, hanem egy, az épületen, annak terein […]
A kecskeméti Főtér történeti épületei I-II.
Múzsa könyvek, 2015 Szöveg: Szegő György A sorozat első két kötete a hely építészetének dicsérete, így a vállalkozás címe akár lehetne: ’Hommage a hírös város’. A legutolsó negyedszázad magyar urbanisztikájában talán nem Kecskemét a „legek” példája, de az azt megelőzőben annál inkább. 1989 előtt Gajdócsi István szocialista városmenedzser működése egy „második aranykort” teremtett, és ugyanekkor […]
Merényi György: Zsolnay építészeti kerámia
Merényi György: Zsolnay építészeti kerámia az Osztrák-magyar Monarchia korában Vince Kiadó, Budapest, 2015, 232 oldal Szöveg: Pálinkás Edit A pécsi Zsolnay gyár maradandó nyomot hagyott Közép Európa historizáló és szecessziós építészetén, hiszen az építészet megújítására kikísérletezett építészeti kerámia anyag, a pirogránit létrehozásával színekben gazdag épületek megszületését segítette, inspirálta. A budapesti épületeket – köztük Lechner Ödön […]
Építészet világnapja 2015
Építészet, építés, klíma Szöveg: Pálinkás Edit A Nemzetközi Építész Szövetség (UIA) 1998-as határozata értelmében minden év októberének első hétfőjén tartják az építészet világnapját. Az idei világnap középpontjába a szervezet az „Építészet, építés, klíma” jelszavakat állította. A november végén kezdődő párizsi klímacsúcshoz kapcsolódva az UIA olyan akciókat és megoldási javaslatokat támogat, amelyek az építészet és a […]