A MÉSZ új elnöke

Krizsán András DLA A Magyar Építőművészek Szövetsége 2016. június 6-i tisztújító közgyűlésén Krizsán Andrást választották meg a szervezet elnökének. A munkáját segítő alelnökök: Kerekes György, Golda János és Zoboki Gábor, a MÉSZ új elnökségi tagjai: Kovács Csaba, Nagy Csaba, Osskó Judit és Pelényi Margit, póttagok: Kováts András és Vukoszávlyev Zorán, az ellenőrző bizottságban Puskás Péter […]

15. Velencei Építészeti Biennálé II.

A nemzetközi mezőny Szöveg: Szegő György Fotók: Szegő Hanna Előző, 2016/3-as számunkban már bemutattuk a frissen nyílt Velencei Biennálé magyar kiállítását. Amint ott is írtam, a nemzeti pavilonok általában nem, vagy csak áttételesen követik a központi jelszót, ami ezúttal Aravena Prizker-díjas chilei építész főkurátor megfogalmazásában újra morális indíttatású: „Jelentés a frontról”. A kiáltványszerű felhívás ritkán […]

Liget Projekt Tájépítészeti pályázat

A díjnyertes pályaművek bemutatása A Városliget Zrt. a Liget Budapest Projekt keretein belül 2016 januárjában nyílt tájépítészeti tervpályázatot hirdetett a Városligetnek, mint Európa egyik első közparkjának átfogó fejlesztésére, kerttörténeti értékeinek bemutatása mellett történő kortárs szemléletű megtervezésére –figyelemmel a nemzetközi építészeti tervpályázatok eredményeire, valamint a meglévő intézmények megújításának jogszabályokban és kormányhatározatokban előírt feladataira. A meghirdetett pályázatra […]

Fénytengely

Csete György (1937–2016) életére, halálára és művészetére Szöveg: Sulyok Miklós Fotók: Zsitva Tibor „…mindenek előtt a magyar nép sorsa és jövője kötelez.” (Csete György) Csete György építészeti alapeszméje az anyanyelvű építészet volt. A magyar anyanyelvé az idegen helyett. Építészete mégis univerzális tartalommal bír: éppen magyarsága által. Építészeti szókincse legfontosabb szavának a „hajlék”-ot tartotta, s ő […]

Megtalált középpont

Digitális Erőmű és Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, Ózd Építész: Csontos Györgyi Szöveg: Götz Eszter Fotók: Bujnovszky Tamás Amikor 2010-ben Európa legnagyobb nehézipari területén, a Ruhr-vidéki bezárt bányák és iparcsarnokok rozsdasivatagának helyén megnyílt a Zollverein élménypark, a magyar kohászat egykori fellegvára, Ózd városa már évek óta kereste a rehabilitáció módját. Most, 2016 nyarán még nem beszélhetünk teljes […]

Tudásközvetítés felsőfokon

Almásy kastély Látogatóközpont, Gyula Építészek: Földes László, Balogh Csaba Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Bujnovszky Tamás Az utóbbi években hazánkban is megjelentek azok a külföldön már bevált multidiszciplináris kiállítások, amelyek több nézőpontból, átfogó gondolkodásmóddal közelítenek meg bizonyos témákat, legyen szó akár képzőművészetről vagy természettudományról. A gyulai kastély ennek a folyamatnak egy fontos állomása, ahol az építészeti […]

Helyek Egerben

Valide Szultána fürdő védőtetője; Ellátó – Arkt Művészeti Központ, Eger Építészek: Komáromi Tas (Valide Szultána fürdő védőtetője); Fábián Gábor, Fajcsák Dénes (Ellátó – Arkt Művészeti Központ) Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Hajdú József Eger érezhetően lendületben van. A városi léptékű beavatkozások, a Dobó tér letisztult újraértelmezése, a patakpart felfedezése és bekerülése a városi élet lüktetésébe, a […]

Első képkocka

MOME műhelyház, Budapest Építészek: Csomay Zsófia, Németh Tamás Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Bujnovszky Tamás A strukturalista gondolkodás sajátossága, hogy elsősorban a modus operandi érdekli. A törvényszerűségeket, a belső összefüggéseket keresi, azt vizsgálja, hogyan működik az épület mint rendszer.1 A MOME történetének különleges jelentőségű időszakát éli, országos tervpályázatot követően 2018-ig a teljes campus megújul. A folyamat […]

Bontás helyett

Bige Holding Irodaház, Nyíregyháza Építész: Kovács Csaba Szöveg: Győrffy Zoltán Fotók: Bujnovszky Tamás A nyíregyházi székhelyű Nzrt-Trade Kft. a magyar mezőgazdaság keleti országrészének műtrágya ellátójaként a Bige Holding Csoport tagja. Új irodaháza a régi székhely átalakításával, újraértelmezésével valósult meg, a Nartarchitects terve nyomán. Mind az építészeti koncepció, mind a kivitelezés kimagasló színvonalon valósult meg, ahol […]

Körbeszalagozott vízcsepp

Kerékpárközpont a Tisza-tónál Építészek: Ferdinánd Árpád, Ferdinánd Csaba Szöveg: Bán Dávid Fotók: Bujnovszky Tamás Egy csepp a Tisza-tó mentén. Fehér épület, szalagszerű rámpákkal körülvéve. Ferdinánd Árpád és Ferdinánd Csaba Tiszafüred határába tervezte meg az első hazai kerékpárközpontot. A lehetőség nyitott volt, ők pedig igyekeztek merészen és funkcionálisan gondolkodni. A Tisza-tó környéke és a Hortobágy vidéke […]

Zsinórmértékkel

Egészségház, Csomád Építészek: Kolossa József, Kolossáné Bartha Katalin, Weiszkopf András Szöveg: Csontó Sándor Fotók: Bujnovszky Tamás Napjainkban jól érzékelhető a kortárs építészet egyre erőteljesebb társadalmi érzékenysége: a megaberuházások, magasröptű filozófiák és „jelhagyások” helyett a helyi, konkrét igényekre figyelő szemlélet. Csomádon a döntéshozók tudnak valamit: már évekkel ezelőtt megtalálták azt az építész kollektívát, aki a környezeti […]

Faltöredékből kibontakozó világok

Holokauszt emlékfal, Olaszliszka Építészet: Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes Művészeti design: Baróthy Anna, Tóth Bálint, Faddi Dalma Szöveg: Berényi Marianna Fotók: Bujnovszky Tamás Jancsó Miklós Jelenlét sorozatában 1965-ben, 1978-ban és 1986-ban forgatott Olaszliszkán, ahol rögzítette, miként pusztul el az egykori népes zsidó közösség építészeti öröksége, hogyan válik az enyészetté a híres csodarabbi, Friedmann Hersele (1808–1874) […]