• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Faltöredékből kibontakozó világok

    Holokauszt emlékfal, Olaszliszka

    Építészet: Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes
    Művészeti design: Baróthy Anna, Tóth Bálint, Faddi Dalma
    Szöveg: Berényi Marianna
    Fotók: Bujnovszky Tamás

    Olaszliszka

    Jancsó Miklós Jelenlét sorozatában 1965-ben, 1978-ban és 1986-ban forgatott Olaszliszkán, ahol rögzítette, miként pusztul el az egykori népes zsidó közösség építészeti öröksége, hogyan válik az enyészetté a híres csodarabbi, Friedmann Hersele (1808–1874) által felépíttetett 500 fő befogadására is alkalmas zsinagóga. A film ugyanakkor az emlékezetre, az emberi jelenlétre is reflektál. Kifinomultan érzékelteti, hogy minden rémtett, pusztulás ellenére a hely kitörölhetetlenül része a zsidó örökségnek.
    Valószínűleg ennek a kettősségnek a bemutatása az olaszliszkai emlékhely tervezői számára is cél volt, hiszen olyan alkotás született, amely nem csupán az áldozatok, egy halálra ítélt közösség előtt fejet hajtó emlékmű, hanem olyan építészeti-művészeti projekt, amely a Jancsó által is megfogalmazott jelenlétet emeli át a materiális világba. Ugyanakkor az olaszliszkai zsinagóga kövenként elhordott épületének maradványaiból kialakított hely a holokauszt emlékművek másik problémájára is választ ad: hogyan lehet egyszerre beszélni az áldozatokról, a gyászról, a hiányról és a vészkorszakot megelőző időszak közösségeinek a világáról?
    Szécsi Zsolt és M. Juhász Ágnes nem építették, nem zárták le újra falakkal és tetővel az évtizedek alatt megnyílt teret. A 21. századra már csak a keleti fal részletei és a tóratartó fülke nyomai maradtak meg abból a zsinagógából, amelyre maga Friedmann Hersele sem helyeztetett zárókövet, hogy az örökös befejezetlenség a jeruzsálemi Szentély pusztulására emlékeztesse a híveket. A megmaradt faltöredékek nem voltak elegendők, hogy megidézzék az eredeti épület térélményét és ezzel együtt az egykori hegyaljai haszidok világát, gazdagságát, a rabbi körül kialakult pezsgő zarándokseregletet, majd a 20. században bekövetkező hanyatlást és végül a vészkorszak okozta tragédiát.
    Az építészek a nyugati fal visszaépítésével tették észlelhetővé az épület eredeti méreteit, ennek révén tetőszerkezet nélkül is átélhetővé vált a kint és a bent érzete. Az új fal az eredetitől eltérő anyagból és szerkezettel készült el. A látogató az emlékhelyen barangolva, saját maga fedezi fel a korábbi struktúrákat, a bimát megérintve pedig még inkább megélénkül a „hely szelleme”.

    Építészet: Szécsi Zsolt, M. Juhász Ágnes – Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft.
    Művészeti design: Baróthy Anna, Tóth Bálint, Faddi Dalma – S’39 Hybrid Design Manufaktúra
    Kivitelezés: Laki Épületszobrász Zrt, T-Komfort Kft
    Művészeti design kivitelezés: S’39 Hybrid Design Manufaktúra
    Megbízó: Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség