Antropozófus ház

Egy ház, amelyet megépített, de be nem költözhetett abba. Az építészet drámájának utójátéka – valahol az életmű felett, azon túl. Lehetőség a megértésre. Házának jelentősége nem a funkciók és a forma egysége, hanem a szellemfilozófia felől közelíthető, ehhez vezetőként a magyarországi antropozófia egyik szellemi vezetője, Kálmán István friss szövegeire is támaszkodtam.

Dialógus a reformkor és 21. század között

Építsünk a múltból jövőt – ez lehetne az egykori Spetz-ház megújításának háromszorosan igaz mottója. Először is, mert a Povolny Ferenc építette egri palota ugyanazt a francia forradalmi építészetet rejti a klasszicizmus „sajátos magyarországi virágzásában”, mint amit Zádor Anna kibontott a mostoha sorsú pesti Szép u. 6. alatt omladozó Almásy-palota históriájából.

Közösségteremtés

Alkotóelemeire hulló világunkban a közösségteremtő munkának nagyobb jelentősége van, mint valaha. A közösségépítésre hivatott és szellemi közéletünket megalapozó alapfokú oktatási, nevelési, művelődési intézményrendszerünk súlyos problémákkal küzd.

Tíz év redukció

Alkeszi a középkortól jelentős, templommal is rendelkező település volt, ókori, népvándorlás kori előzményekkel, amelyet a török háborúk után német telepesekkel népesítettek be. Kezdetben a szőlőművelés, mezőgazdaság, később a budai, majd budapesti ipar jelentett megélhetést.

Nyílt tér az alkotásnak

A Cseh Műszaki Egyetem (CVUT) utóbbi 35 évének legnagyobb beruházásaként végleg saját otthonára lelt az Építészmérnöki Kar Prága egyetemvárosában. A dejvicei campus tudományos- oktatási célú bővítésében a Šrámková Építészeti Studió által tervezett új épület immáron a harmadik a sorban, a Hallgatók Háza és a Nemzeti Műszaki Könyvtár megépülése után.

Steinfeldi ravatalozó

A 2003-as EKF kiteljesítette azt a hosszú kulturális törekvést, amellyel Graz – leginkább a Stájer Ősz rendezvényeivel – Bécs mellett az osztrák kortárs művészet központja lett. Elsősorban kulturális, turisztikai, építészeti teljesítmények (l. MÉ 2003/1, 2009/5) hoztak áttörést.

Győztes újjászületés-stratégia

Pécs nemzetközi ismertsége a 2010-es Európa Kulturális Főváros események nyomán jelentősen megnőtt. Elkészült a Budapestről ide vezető autópálya, a Tudományok Háza, a Kodály Központ, számtalan tér és közterület újult meg, de a kitüntető cím legnagyobb hozadéka a Zsolnay-örökség újéletre keltése.

Buddhapest, te csodás!

Budapest talán legexponáltabb pontján, a Ferenciek tere és az Erzsébet híd felhajtójának torkolatában, ott, ahol a két századfordulós Klotild palota városkapu motívuma áll, hamarosan megnyitja kapuit a Buddha Bar Hotel. Az egzotikus elnevezésű intézménynek az északi, úgynevezett II. számú Klotild palota ad helyet…

EUROPAN 11 nemzetközi tervpályázat

A francia alapítású, de mára európaivá szélesedett, kétévente megrendezett EUROPAN Nemzetközi Építészeti-Városépítészeti tervpályázatnak célja az, hogy egy európai szintű hálózaton keresztül segítsen az önkormányzatoknak abban, hogy a legbonyolultabb helyszíneikre friss és előremutató, az adott helyzetet legjobban megoldó tervek szülessenek.

Egyetemi francia kapcsolat

1990-ben épphogy megnyíltak a határok Kelet és Nyugat között, amikor a montpellier-i építésziskola igazgatója egy hálózat alapítását kezdeményezte francia, illetve közép- és kelet-európai építésziskolák között. Kíváncsiak voltak ránk, mi is kíváncsiak voltunk rájuk…

Történelmi séta

Veszprémet a parkok és a kertek városának tekintik, hiszen domborzati adottságai miatt – és a városlakók buzgalmának köszönhetően – sok a természetes zöldfelülete. A kertek intim terei gyakran még a helyiek számára is ismeretlenek: a vár kanonokpalotáinak és épületeinek terjedelmes függőkertjei sosem voltak nyilvánosak.

Az építészet szolgálat – Papp László

A Magyar Építőművészek Szövetsége 2011-ben alapított díja azon külföldön élő, magyar származású alkotó építészeket kívánja kitüntetni, akik munkásságukkal sokat tettek a magyar építészet és építészek ismertségének s elismertségénekmegteremtése érdekében. 2012-ben a díjat Papp László Amerikában élő magyar építész kapta.