Isozaki, a töretlen újító

Pritzker-díj 2019 Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Pritzker Architectural Prize Arata Isozaki japán építész legalább két generáció számára élő legenda. A 1960-as években az építész magazinok címlapjáról ismerhették az építészek, majd 1970-ben az osakai expo futurisztikus épület-robotjairól, három évtizeddel később pedig az építészettörténet órák példái között találkozhatnak vele a hallgatók. Ő sorban a 8. japán építész […]

Kotsis Iván érem: U. Nagy Gábor

Laudáció Szöveg: Sugár Péter A Kotsis Iván-érmet 1989-ben alapította a Magyar építőművészek Szövetsége a névadó tanítványai és tisztelői javaslatára. A kitüntetést évente osztják ki egy szakmai kuratórium javaslata nyomán, a szakma „fair play-díjaként”, oktatóként és tervező építészként is kiemelkedő minőségben tevékenykedő szakmabeliek részére. 2018-ban U. Nagy Gábor építész, egyetemi tanár kapta az elismerést. Az alábbi […]

Piranesi-díj 2018

FUGA, 2019. január 16. – február 4. Január elejétől a FUGA-ban volt látható a 2018. évi Piranesi-díj utazó kiállítása.A Piráni Építészeti Napok a világ egyik legnagyobb múltú nemzetközi építészeti konferenciája, amely minden évben bemutatja a legfrissebb építészeti trendeket és a leginnovatívabb térformálási ötleteket. A konferenciát több kapcsolódó építészeti kiállítás is kíséri, közülük a legfontosabb a […]

Urban Design & Architecture Design Awards 2018

2018 novemberében adták át Az Architecture Press Release (APR) által meghirdetett Urban Design & Architecture Design Awards nemzetközi verseny díjait. A díjra az aktuális évben elkészült projektekkel lehet pályázni, számos kategóriában, az épületektől városépítészeti koncepciókon át a belsőépítészeti és tájépítészeti munkákig. 2018-ban több mint 30 országból összesen 699 projekt szerepelt a versenyben. Az Urban Design […]

A világ legjobb középülete lett a Néprajzi Múzeum új épülete

Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Liget Budapest Projekt keretében épülő új Néprajzi Múzeum épülete. Az elismerést a világ egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi versenye, az International Property Awards a Napur Architect iroda által tervezett Néprajzi Múzeumnak ítélte oda a világ legjobb középületének járó díjat. A Néprajzi Múzeum […]

Utóirat 100

A pályázat eredménye A Magyar Építőművészet folyóirat elméleti melléklete, a 2001-ben alapított Utóirat / Post Scriptum ebben az évfolyamban a MÉ 2018/4-ben jutott el a 100. lapszámhoz. Ezt a mérföldkövet ünnepelve a folyóirat szerkesztősége jeligés építészeti esszépályázatot hirdetett, melynek eredményeit a mostani lapszámban tesszük közzé. A pályázat célja az volt, hogy a Magyarországon az utóbbi […]

Pro Architectura díj 2018

2018. október 24-én a Parlamentben adták át a hazai építészeti szakma egyik legfontosabb elismerését, a Pro Architectura díjat. A kitüntetést öt kategóriában: jeles építészeti városépítészeti, tájépítészeti, belsőépítészeti alkotás létrehozásában kifejtett építészeti-tervezői tevékenységekért, az építészeti közéletben és oktatásban, az építészeti tervezés és tervpályázatok területén elért kiváló eredményekért, továbbá (a kiemelkedő építészeti alkotás megvalósításában közreműködő) építtetők, kivitelezők […]

Budapest Építészeti Nívódíja 2018

Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara ebben az évben is közös pályázatot hirdetett Budapest Építészeti Nívódíja 2018 címmel az építészeti és környezeti kultúra fejlődése érdekében. A pályázat kiemelt feladata, hogy elismerje és megismertesse a városképet formáló építészeti alkotásokat, bemutassa az igényesen megtervezett és létrejött alkotásokban résztvevők példaértékű együttműködését. A pályázati feltételek a korábbi […]

Média Építészeti Díj 2018

14. alkalommal adtál át idén november elején a tavaly elhunyt Pásztor Erika Katalina által alapított Média Építészeti Díját. A Művészetek Palotájában megrendezett gálaműsor és díjátadó médiazsűrijének munkájában Bagi László (Forbes), Csatlós Hanna (HVG), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Sümegi Noémi (Magyar Konyha) és Vincze Miklós (24.hu) vettek részt. Az építészfórum.hu […]

Visegrádi Négyek családi házai 2018

Pályázat és vándorkiállítás Szöveg: Borsos András A Magyar Építőművészek Szövetsége, mint 2008 óta minden évben, 2018-ban is megrendezte V4 Családi Házak pályázatát. A program a MÉSZ, a Lengyel Építész Szövetség (SARP) a Szlovák Építészek Szövetsége (SAS) és Prágai Műszaki Egyetem Építész Kara, valamint a Kassai Műszaki Egyetem építészeti Intézete és együttműködése segítségével, országonként négy épületet […]

A Nemzet Művésze 2018

Szöveg és fotó: Magyar Művészeti Akadémia A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója – november 5. – alkalmából adományozza. A díjat […]

Utóirat 100

Az esszépályázat eredménye December 4-én a Magyar Építészek Szövetsége székházának Ybl-termében átadták a Magyar Építőművészet folyóirat által meghirdetett Utóirat 100 építészeti esszépályázat díjait. A folyóirat elméleti melléklete, a 2001-ben alapított Utóirat / Post Scriptum ebben az évfolyamban jutott el a 100. lapszámához. Ezt a mérföldkövet ünnepelve a folyóirat szerkesztősége jeligés építészeti esszépályázatot hirdetett, amelynek célja […]