Újratervezés

Nyilvános pályázat az Ernst Múzeum homlokzati tervére.
Száz esztendővel ezelőtt nyílt meg a magyar képzőművészet egyik legfontosabb helyszíne, az Ernst Múzeum. Ebből az alkalomból a kiállítótér jelentős részben megújul, s a tárlatok mellett egy szabadtéri művészeti fesztivált és egy konferenciát is szervez a múzeumot működtető Műcsarnok Nonprofit Kft.

Pályázati kiírás – 1956-os emlékmű, Budapest, XV. kerület

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzata nyílt, országos pályázatot ír ki az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére emlékmű tervezésére és megvalósítására. Sikeres pályázat esetén a mű felavatása 2012. október 23-án ünnepi rendezvény keretében történik. Az emlékmű helyszíne: Budapest, XV. kerület, Széchenyi tér.

Ezüst Ácsceruza Díj

A Honi Művészetért Alapítvány ismét pályázatot hirdet az „Ezüst Ácsceruza Díj”elnyerésére. A díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek…

Város & Víz

Hallgatói tervpályázat a Margitsziget északi és déli csúcsának rendezésére Zárójelentés
I. díj: Reznicsek Zoltán építész és Kozma Gábor építész
II. díj: Botos András építész
III. díj: Kovács Boglárka építész, Szűts Nóra építész és Tóth Lea építész

ActiCity 2

ActiCity 2 projektünk keretében olyan városi helyszínekhez keresünk átalakító gesztusokat, melyek kisebb építészeti vagy design beavatkozások révén élhetőbbé tehetők. Olyan pontokat kínálunk a kreatív tervezéshez, amelyeken jelen vannak a 19. század utolsó harmadában világvárossá nőtt Budapest építészeti értékei, de a kortárs városi…

MEta.meonline.hu

A régi-új Magyar Építőművészet MEta projektje asszociatív spirálként működik. Netes vita- és kutatóközösségként friss irányt keres az urbanisztikai, építészeti szcénának. Új gondolatokkal, vizuális válaszokkal, válaszláncolattal követi és elemzi az aktuális helyzetet, generálja a gyakran elakadó intézményes figyelmet.

eVolo

Az eVolo építészeti magazin 2006 óta évente felhőkarcoló pályázatot hirdet, melyre innovatív előremutató terveket várnak. A 2011-es pályázatra 715 terv érkezett az öt kontinens 95 országából. A zsűri 3 díjat és 32 ajánlást adott. Idén az első helyezett Atelier CMJN Újdelhi levegőjét kívánja megtisztítani egy gigantikus óriáskerékkel, melybe növényeket telepítene.

SketchChair

Tervezd és építsd meg saját székedet! Greg Saul designer és a Japán ERATO kutatólabor munkatársainak közös projektjeként született az a letölthető kis szoftver, melynek segítségével a széktervezés tényleg játék. Felvázolunk egy vonalat, lábakat rajzolunk mint egy gyerekrajzon, és a kis program szerkezetet tesz mögé, elkészíti a gyártási rajzokat.

WoodCave – Tervezz kabátot a pavilonnak!

A Finnagora budapesti finn kulturális és tudományos intézet, valamint a hg.hu építészeti és designmagazin pályázatot hirdet magyar és finn építészhallgatók számára a fa innovatív és kreatív használatával létrejövő köztéri műalkotás, építészeti burkolat létrehozására.
A pályázat beküldési határideje: 2011. március 25.

UIA 2011 Nemzetközi Hallgatói Pályázat

Az UIA 2011 Nemzetközi Hallgatói Pályázatán az alábbi négy témában keresik a legjobb tervi megoldást: Tsukuba tudományos központja – nemzetközi orvosi és ápoló központ építészeti terve; Tsuchiura városa – új sport-, és közlekedési (vasúti és hajózási) központ terve; Inashaki városa – új öko-város terve; Kasumigaura Déli Tengerparti Régiója – egy vonzó régió terve.

Interaction Architecture 2011 | Austria | Hungary

Egész éves programsorozat mutatja be a kortárs osztrák és magyar építészet közös törekvéseit. A projekt kiindulópontja egy pályázat olyan építészek számára, akik mindkét ország építészetében otthonosak. Az ennek nyomán létrejövő kiállítást Bécsben, Grazban, Innsbruckban, valamint Budapesten, Pécsen, Győrben és Debrecenben is bemutatják.

Város & Víz hallgatói ötletpályázat

A Magyar Építőművészek Szövetsége országos, nyilvános, titkos, urbanisztikai- és design elemeket egyszerre váró komplex ötletpályázatot hirdet Magyarország valamennyi felsőfokú építész-, tájépítész-, településmérnök-, formatervező- és terméktervező képző oktatási intézményének hallgatói, valamint DLA, Phd hallgatók részére.