Palatinus strand rekonstrukciója, Budapest Építészek: Nagy Csaba, Bujdosó Győző Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Bujnovszky Tamás A Budapest első strandfürdőjeként 1919-ben megnyitott Palatinus töretlenül őrzi a népszerűségét, a fővárosban betöltött vezető szerepe mindig is megkérdőjelezhetetlen volt. Mindez a környezetből is fakad – a Margitsziget önmagában vonzó helyszín –, de leginkább annak a nagyvonalú tágasságnak, a hatalmas, […]
Értékek és mértékek
A tolcsvai Szirmay-Waldbott kastély rekonstrukciója Építész: Rudolf Mihály Szöveg: Tuczai Rita Fotók: Hajdú József Tolcsva, Tokaj-Hegyalja egykori mezővárosa bővelkedik a múlt relikviáiban. Az érintetlen, vadregényes Zempléni-hegység erdőségeinek közelsége és híres szőlődűlői a történelmi időkben is vonzották a birtokosokat, akik aztán szép számmal hagytak maguk után ma már műemléknek számító kastélyt, kúriát. Ez a pompás múlt […]
Ipari jutalomjáték
Hajó szervízállás épület, Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő Építészek: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Danyi Balázs Ma, amikor az ipari esztétika Magyarországon jórészt a borászatok területére szorult vissza, az építési volumen nagyját alkotó gyárak, raktárak többsége pedig szürke dobozként hat, üde színfoltot jelentenek a kikötőfejlesztésekhez kapcsolódó épületek. Nemcsak az ilyen jellegű […]
Józan építési logika
Családi ház, Piliscsaba Építész: Őrfi József Szöveg: Kiss Tamás Fotók: Bujnovszky Tamás Budapesthez közel, de a főváros zajos nyüzsgésétől védve, a Budai-hegység és a Pilis határán fekszik Piliscsaba. Építészete higgadt és egyben megkapó; a telepített fasorokkal szegélyezett utak és a ligetes területek mentén jellemzően kis léptékű, változatos korú házak sorakoznak. A vasútállomás felől gyalogosan haladva, […]
Minden vég egy új kezdet
Lezárult a Hello Wood Falu projektje Építészek: Hello Wood Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Bujnovszky Tamás A Hello Wood idén két projekttel hívta fel a figyelmet a falu, a közösségi térhasználat, az együttgondolkodás és a kommunikáció jelentőségére. A Tokaj-hegyaljai borvidéken megrendezett Építész Mustra ’17 a hagyományokkal rendelkező falvakba hozott friss szemléletű építményeket, a három év után […]
Az egyensúly művészete
Vízerőmű átalakítása, Rånåsfoss, Norvégia Építészek: LPO Architekten Szöveg: Götz Eszter Fotók: Tove Lauluten, Jan Lillehamre Az Oslótól 35 kilométerre lévő 1922-ben, Thorvald Astrup tervei nyomán épült Rånåsfoss vízierőmű a neoklasszicista ipari építészet méltóságos arányokkal megformált remeke, Norvégia első, egyben legnagyobb – és a közvélemény szerint legszebb – vízierőműve. Az ide érkező vasúti sínek nyoma még […]
Ikon a Duna-parton
Duna Aréna, Budapest Építészek: Ferencz Marcel, Détári György Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Bujnovszky Tamás A sport, mint európai kultúránk egyik ősi eleme, tisztán őrzi a klasszikus görög-római értékképzeteket. Az ideák elhivatott keresése, a tökéletes mozgásforma megtalálása olyan törekvések, melyek a legmagasabb szintű építészeti gondolkozásban is jelen vannak. A pesti Duna-part látványa az Árpád hídon napi […]
Honnan, hová
NOKIA Skypark irodaház, Budapest Építészek: Zoboki Gábor, Szatmári Gábor Szöveg: Szegő György Fotók: Bujnovszky Tamás Helyszín: Józsefváros. Valaha ígéretes fejlődéstörténettel, hanyatló folytatással rendelkező terület, ahol a korábbi lepusztult lakóterület helyén 22 hektárnyi területen újabban kb. 50.000 m2 beépítéssel, azon belül 100 000 m2-nyi irodát fejleszt a Futureal csoport. Projektjük már rangos nemzetközi díjakat nyert el. […]
Optimalizált alakváltoztató
Energiaház, Paks Építész: ifj. Kistelegdi István Szöveg: Bán Dávid Fotók: Bujnovszky Tamás Egy bemutatóháznak önmagában is mintaértékűnek kell lennie. Ebből indult ki ifj. Kistelegdi István, amikor elkészítette harmadik energiadesign épületét Pakson. Játékosan variálható, építőkockaszerű, alapformákkal operáló háza komplex energetikai szimulációk eredménye lett. Csukás István közismert gyerekmese-sorozatának történetei kezdődnek úgy, hogy Pom Pomot „igazán senki sem […]
Egy háztömb, két évtized, három épület
Barbakán 3, Pécs Építész: Keller Ferenc Szöveg: Bencze Zoltán Fotók: Bujnovszky Tamás A Barbakán Porta fehér cukormázba mártott új épülete tíz lakást és néhány irodát tartalmaz. Egy réges-régen kezdődött beruházás utolsó eleme; arra hivatott, hogy befejezze azt a régi-új lakótömböt, ami Pécs középkori városfalának észak-nyugati sarkánál épült. A három épületből álló háztömb a városfal nyugati […]
Zöld út az Úszóarénához
Dagály sétány, Budapest Tájépítészek: Pécsi Máté, Hómann János Szöveg: Götz Eszter Fotók: Bujnovszky Tamás A Váci út régi gyárépületei és új irodaházai között, a Forgách utcai metrómegállótól egyenes út vezet az új Úszóarénáig. Nemrég még a rozsdaövezet széle, hulladékterület volt, most viszont egy átgondolt, kellemes, tájépítészeti eszközökkel gondosan megformált sétány. Megvalósításához az Úszó Világbajnokság csak […]
Nagy halak emlékezete
Dunai szoborinstalláció, 2017. július – november Alkotó: Farkas Zsófia 2017 márciusában Budapest Főváros Önkormányzata és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria pályázatot írt ki egy dunai installáció tervére, amely a főváros arculatához illeszkedve egyedi és izgalmas vizuális eszközökkel, a budapestiek és a látogatók figyelmét a Dunára irányítja. A […]