A méltóság visszafoglalása

Az egri érseki palota főépületének rekonstrukciója Építészek: Földes László Szöveg: Losonczy Anna Fotók: Nemes Róbert Az érsekség sajátos karakterű épületegyüttese városrésznyi területet foglal el Eger barokk központjában. A történelmi belváros déli kapuját jelentő impozáns épületpár, a Bazilika és a Líceum máig őrzi rangját, a környező épületek azonban megsínylették a 20. századot. Különösen hányatott sors várt […]

Rejtett szépség

Pest-Buda Hotel, Budapest Építész: Hild Csorba Bernadett Szöveg: Götz Eszter Fotók: Bujnovszky Tamás Egy műemléki városnegyedben kialakított butikhotel attól vonzó, hogy egyszerre kínál nyitottságot és intimitást. Nyitott a környék szépségeire, beviszi a falai közé azt a karaktert, amit a vendégek kívül is megtapasztalhatnak, mégis egyedi, a vendégkörre szabott védettséget és magas színvonalat nyújt. A budai […]

Élő egyszerűség

Kiállító- és rendezvényház, Villány Építészek: Getto Tamás Szöveg: Radev Gergő Fotó: Greypixel Villány kapcsán egyértelműen a bor jut eszünkbe. Ott járva pedig az emberközeli, kedves karakterbe kóstolhatunk bele, mely e vidék sajátja. Apró épületeivel, gazdag formavilágával mára élő történelem. Gettó Tamás és társai által érlelt kétszintes rendezvényépület a Kovács család birtokában lévő, 19. századi pincerendszer […]

Üzenet

Erdei kilátó, Surrey, Anglia Építész: Giles Miller Szöveg: Götz Eszter Fotók: Richard Chivers A délkelet-angliai Surrey megye egyik erdei tisztásán 2016 májusban épült meg Giles Miller designer kilátó pavilonja. Messziről rejtőzködő sündisznónak tűnik, egészen közelről pedig fölfedezzük, hogy a nyugati világ egyik legbékésebb, leginkább tájba illő üzenőfalát látjuk. A hegytetőről nyíló panoráma elemei olyanok, mint […]

Jel a kukoricásban

Time Box pavilonok, Mikháza, Románia Építész: Sági Gergely Konzulens: Vasáros Zsolt Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Sági Gergely, Vasáros Zsolt A BME Ipartanszékének hallgatói 2013 és 2015 között minden nyáron részt vettek a Maros Megyei Múzeum által vezetett „A római limes az európai kultúrtájban” ERASMUS IP projektben, amelynek keretében több romániai, magyar és német intézmény összefogásával […]

Idősíkok összjátéka

Kultúrpalota, Blaj, Románia Építész: Vlad Sebastian Rusu Szöveg: Pálinkás Edit Fotók: Cosmin Dragomir 2015-ben adták át Blaj (Balázsfalva) új kulturális központját. A tűzvészben elpusztult, és csaknem két évtizedig romosan álló kultúrpalota felújítása során a tragédiára emlékező eredeti falakat megőrző, ugyanakkor tisztán kortárs építészeti gondolkodásmódot tükröző személetnek köszönhetően a város a múlt iránti érzékenységét kifejező, impozáns […]

Varázsdoboz

Meséskert óvoda, Budapest, Angyalföld Építész: Nagy Csaba Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Bujnovszky Tamás Az angyalföldi Meséskert óvoda épületének története, pontosabban az a metamorfózis, amelyen a helyszín keresztülmehetett, bizonyára a névválasztásnak köszönhető. A mesék világából nyert energiának jelen kellett lennie, nem vitás; elsőként is a nemzetközi irodalom alapműve, a rút kiskacsa története idéződhet fel. Valójában az […]

Egyensúlyozás

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet Építész: Varga Tamás Szöveg: Schrammel Zoltán Fotók: Szentendrei Antal Pécs kortárs építészetének elemzése egy teljes könyvet érdemel, egy cikk terjedelme akkor sem elég, ha egyetlen épületsejtet szeretnénk bemutatni ebből az izgalmas, színes szövetből, hiszen egy építészeti döntés mögött a genius loci mindig is döntő szempont. Mielőtt az épület szakszerű […]

Hagyománytisztelet, tudatosság, igényesség

Rákóczi-Aspremont kúria rekonstrukciója, Mád Építész: Erhardt Gábor Szöveg: Kovács Ágnes Fotók: Nagy Károly Zsolt Mád főutcáján áll az a rangos épület, amit egy 16-17. században épült udvarház egyszintes tömegéből Rákóczi Julianna (1672−1717) és férje, gróf Aspremont Ferdinand Gobert (1643−1708) az 1700-as évek legelején emeletes, barokk stílusú főúri kúriaépületté bővített. A középrizalitos utcafronti tömeg határozott igazodási […]

Paksi Odüsszeia

A Városi Múzeum felújítása és bővítése Építészek: Karácsony Tamás, Boór András, Kern Orsolya Szöveg: Kerékgyártó Béla Fotók: Boór András, Gerzsenyi Tibor, Kapolka Gábor, Karácsony Tamás Pakson a kétezres évek eleje, vagyis másfél évtized óta változó feltételek és koncepció mellett folynak a Városi Múzeum bővítésének tervezési és kivitelezési munkálatai. Az építészeti keret elkészült, amibe a meglévő […]

Civitas Invicta – a „leghősiesebb város”

Vármúzeum közönségfogadó épülete, Szigetvár Építész: Koch Péter Szöveg: Ulrich Tamás Fotók: Bujnovszky Tamás Ágyúdörgés, puskaropogás, kardok-pajzsok csattogása, Jézus és Allah Akbar kiáltások, szállongó kékes, csípős lőporfüst, vad csatazaj. De a ház fehér falán az öreg gesztenyefa lombjain átsütő Nap fénye szelíd fény-árnyékjátékkal szórakoztatja a nézelődőket. Szigetvár közel egy hónapos ostromának és Zrínyi Miklós hősi kirohanásának […]

A lajtorja első foka

Krematórium, Nagytétény Építész: Puskás Péter Szöveg: Török Szabolcs Bence Fotók: Hajdú József A halottak hamvasztással történő temetése nem csak az ókori római birodalomban vagy a buddhista világ területein, hanem napjaink keresztény gyökerű Európájában is a leggyakoribb temetkezési módnak számít. A hamvasztásos eljárás 20. századi elterjedésében éppúgy szerepet játszottak higiéniai, anyagi és helytakarékossági szempontok, ahogy a […]