Füred kapuja

Balatonfüred, vasútállomás és a Casticum tér Építész: Gyarmati Tamás Szöveg: Géczi János Fotók: Danyi Balázs Az 1972-ben átadott balatonfüredi vasútállomás Kővári György munkája. Legjellemzőbb sajátossága, hogy párba állítható a budapesti Déli pályaudvarral, melyet ugyancsak e neves építész tervezett. Valójában a két utazási végpont ekvivalenciájának felvetésére vállalkozott a tervező. Az idő azonban sem az egyik, sem […]

Hiteles rekonstrukció

A békéscsabai vasútállomás épületegyüttesének helyreállítása Építész: B. Terbe Erzsébet, Bánszky Szabolcs Szöveg: Garai Péter Fotók: Bujnovszky Tamás Évtizedekig tartó hiányos és töredékes állapota után újra eredeti formáját mutatja az utazóknak Békéscsaba vasúti kapuja. A hazai építészet történetében egyedülálló műemlékegyüttes helyreállítása és korszerűsítése 2017-ben Építőipari Nívódíjat kapott a közlekedési létesítmények kategóriájában. Az évek múlásával egyre több […]

Freespace – szabad tér(használat)

16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé 2018. május 26. – november 25. Szöveg: Szegő György Fotók: Szegő Hanna, Hartyányi Norbert Yvonne Farell és Shelley McNamara főkurátorok a „Freespace” szlogennel hirdették meg az idei velencei építészeti biennálé tematikáját, ami többféleképpen is lefordítható, de progresszív tartalma már jó évtizede a levegőben van, szinte már mémként azonosítható. A tér […]

Más megvilágításban

A Fény Mestere díj 2018 Szöveg: Somogyi Krisztina A Fény Mestere díjat 2018 tavaszán harmadik alkalommal adták át. A beérkezett pályaművekhez kapcsolódóan a zsűrizés során számos alapvető fontosságú szempont került előtérbe, ami rávilágít arra, hogy a különböző szakmák és tudások felől mennyire sokféle eltérő szempont, érvelés és tudás ütközik egymással. A fény minden területen alapvető […]

Lisys-Project

Városi díszvilágítások 1. A budai Vár Vízháza Ybl Mikós egyik remekét most újították fel. A nagy építész gazdasági épület megalkotására kapott megbízást, de nem tudta megtagadni művészi mivoltát és palotát épített. A díszvilágítással a palota jellegzetességeit emeltük ki, figyelembe véve a Duna-parti környezetet. A torony hangsúlyosan, a homlokzatok egyenletes visszafogott derítéssel, a timpanonok, a bejárati […]

Fénygolyók

Élőkép Színház Tervező-rendező: Bérczi Zsófia Szöveg: Szegő György Fotók: Élőkép Színház A Fény Mestere 2018 díjátadójának közönsége különleges társművészeti élményben részesült: az Élőkép társulat előadta az eredetileg 60 perces Fénygolyók című előadásuknak a Bérczi Zsófia rendező által 15 percbe tömörített változatát. A látványcentrikus bemutató műfaja nehezen pontosítható, leginkább költői szöveggel, tánccal, zenével, fénykellékekkel komponált, hangsúlyosan […]

Tér a fényben – fény a térben

Az építészeti világítás forradalmai Szöveg: Böröcz Sándor 1879. október 22, Menlo Park, New Jersey – sokan tartjuk ezt a napot mérföldkőnek az elektromos világítás történetében, hiszen ezen a napon Edisonnak és munkatársainak sikerült elszenesített pamutszál segítségével több, mint 13órán át üzemelő elektromos lámpát létrehozniuk. Nem sokkal később már elszenesített bambuszrosttal és tökéletesebb vákuumtechnológiával elérték az […]

„A fény segíti a tér megértését”

Interjú Bányai Tamás és Haász Ferenc világítástervezőkkel Szöveg: Somogyi Krisztina A Fény Mestere díj kapcsán (lásd Téma rovatunk első írását) az első, 2015/16-os verseny győztesével, a 4-es metró világítástervezőjével, Bányai Tamás színházi világítástervezővel és Haász Ferenc építészeti világítástervezővel, a 2017-es Fény Mestere díj zsűrielnökével, számos középület külső és belső világításának tervezőjével Somogyi Krisztina beszélgetett. A […]

Minden képernyővé válik

Épületvilágítás és animációk Szöveg: Debreczeni Péter Az alábbi írás a fényépítészet egyik új területét, az animációval kombinált épületvilágítást mutatja be. Röviden elemzi a mesterséges fény szerepét az építészetben, és ismerteti a médiahomlokzatok, a virtuális és a valós épített környezet viszonyának lehetőségeit. Amikor az ismerőseim körében megjelent az első okostelefon, arról beszélgettünk, hogy körülöttünk lassan minden […]

Balkrishna Doshi

Pritzker-díj 2018 Szöveg: Götz Eszter Fotók: VSF Az építészeti Nobel-díjként ismert Pritzker díj nyertese 2018-ban egy 90 éves indiai építész, Balkrishna Doshi lett. Ő az első indiai díjazott a díj történetében. Az építészek között óriási presztízst jelentő Pritzker-díjat 1979-ben alapította az Egyesült Államokba kivándorló ukrajnai zsidó családból származó Jay A. Pritzker, aki Chicagóban lett jogász […]

Egy korai modern klasszikus 100 – avagy 55 – év után

Otto Wagner életmű-kiállítás és katalógus Városi Múzeum, Bécs, 2018. március 15. – október 7. Szöveg: Kerékgyártó Béla Fotók: Wien Museum 100 éve, 1918. április 11-én hunyt el a századforduló bécsi és nemzetközi építészetének kiemelkedő alakja, Otto Wagner. Az évforduló adta az alkalmat életmű kiállítása megrendezésére és egy átfogó katalógus elkészítésére. A kiállítás helyszíne magától értetődően […]

SOS Brutalizmus

Az W, Bécs, 2018. május 3. – augusztus 6. Szöveg: Branczik Márta A Deutsches Architekturmuseum SOS Brutalizmus című kiállítása (lásd MÉ 2018/1) április elején bezárt, és Frankfurt után most hozzánk jóval közelebb, Bécsben az ArchitekturzentrumWien-ben látható. Ez az apropója annak, hogy részletesebben is bemutassuk a válogatást, hiszen most a magyar közönségnek is lehetősége van megnézni […]